Mosolyog-e az, aki a hívő kereszt(y)én(y) számára a végső értékekkel telített létezés biztosítéka, aki maga a létderű? Az evangéliumokban és a hozzájuk csatolódó kanonikus újszövetségi iratokban Jézus soha nem mosolyog. Soha és sehol és senkire. Mondhatjuk persze, és ez nagyjából igaz is volna, hogy ezek a tanítványi beszámolók, ezek a levelek, s egyéb iratok nem naplószerű feljegyzések, nem egyidejű riportos tudósítások, hanem tanúsítványok arról, hogy most és itt maga Isten szólalt meg, ígéretét teljesítve és mégis oly váratlanul, itt valahol a sívó homokon, vagy görcsbe csavarodott olajfák között, egy nyirkos-piszkos halászcsónakban, csodaváró zsidók és 'idegenek' izzadtságszagú zsúfoltságában, vagy zsinagógák ellenséges csöndjében.' (A szerző)