Újra és újra elgondolkoztam, mi is ez az írás? Dráma? Tragédia? Valamiféle Igazság-esszé? Vádirat? Megbékélő áhítat-ima? A tudásalapú társadalom kemény tételeinek érzékenyülő és szelíd ellenfénye? Vagy a mindent elárasztó techno-élet újfajta méregtelenítő természetgyógyász tankönyve? Sors-videózás? Szociálpolitikai röpirat a mai magyar valóságról, nemzedékek bajvívásairól? Vagy csendes, de szívbemarkoló rekviem volt-nemzedékek ravatalánál? Útmutató embernek, családnak, közösségnek, társadalomnak és politikáknak, „szociálisan érzékeny” avítt mondókák hierarchiájának? Mindez lehet, de mégis kikívánkozik belőlem, hogy Benke László írása ÜZENET LÉLEKTŐL LÉLEKIG, ÖREGEKRŐL ÉS FIATALOKRÓL, a JÖVENDŐ IDŐSÖDŐINEK, istenhívőknek és hitetleneknek, szegényeknek és gazdagoknak, várakozóknak és elköszönőknek… És mindezeken túl, maradandó emlékmű az önzetlen szeretetnek, megértésnek, szívet-lelket simogató emberségnek – írta a kötetről Dr. Iván László professzor.