Részlet az elsőből:||||A szakrális szerelemről eddig legrészletesebben A táltos paripa||című könyvemben írtam.1 Tíz esztendeig foglalkoztam||a Tündér Ilona és a táltos paripa kultuszának rejtélyeivel, s||felismerhettem, hogy réges-régen nem számított rendkívülinek,||ha valaki e rejtélyekről beszélt. Az sem számított rendkívülinek,||ha valaki felismerte, megszelídítette, majd megülte||a táltos paripát. De még az sem, ha a táltos paripa hátán||berepült Tündér Ilona kastélyába. Aztán egyre kevesebben||ismerték fel a táltos paripát, egyre kevesebben tudták megszelídíteni,||egyre kevesebben tudták meglovagolni, s így||egyre kevesebben jutottak el Tündér Ilona kastélyába.||Felvetettem azt is a könyvben, hogy Platón korában a görögök||közül már igen kevesen, de a magyarok közül Mátyás||korában is elég sokan megülték a táltos paripát. Ezért||mondják sokan, hogy a magyar társadalom fejlődése „megkésett”?||Nem, nem ezért, mégis azt mondjuk, hogy nem véletlenül||és nem jogtalanul beszélnek e megkésettségről.||Nem véletlenül és nem jogtalanul, de félreértik és félremagyarázzák,||mert nem tudják felfogni a magyar műveltség||évezredeket átvészelő archaikus, szakrális hagyományainak||a nagy rejtélyeit. A legfontosabb: ha e megkésettség azt jelenti,||hogy a magyar társadalom évszázadokon át „korszerűtlenül”||ragaszkodott a szakrális királyság szent hagyományaihoz,||akkor áldott megkésettségről beszélhetünk....