A bűnügyi láncnovella műfaji meghatározás tökéletes a könyvre, hiszen az önálló novellák egy-egy ponton mégiscsak összekapcsolódnak, így megmutatják hogyan kapcsolódik össze a gátlástalanság és a mélyre süllyedt reménytelenség. Hol volt, hol nem volt… Nem, ez így nem jó, túlságosan ködbe vesző, téren és időn kívüli; azonkívül a mesék kezdődnek így, amiket nem kell komolyan venni. Fogjunk bele újból: A főváros éjszakájában, a neon reklámok inkubátorai alatt, vagy a legsűrűbb sötétbe temetkező peremek hideg valóságában, egyaránt kikelnek a féreglétbe fulladt sorsok… Ezzel a változattal meg az a baj, hogy nem számol az emberek képzeletének korlátaival. A marsbeli tájakról értelmesen el lehet beszélgetni velük, de ha azt mondom, hogy a XXI. században Európa közepén… A lélek napos oldalán sütkérezik lelkünk kedvence: a jóravaló ártatlanság. Ő a mimóza kertünkben, amely első érintésre becsukja leveleit, ha előjönnek az éjszaka lompos árnyai, és disszonáns dalt nyekeregnek. Jaj, neked igazságért sóvárgó elme, ha be akarsz látni a város bőre alá, le kell ereszkedned az örvény mélyére, ahol az ordas nyomor dagonyázik. Kényelmesebb nézni, mint észrevenni, úgy nehezebb elfordulni és tovább menni. Néha beléjük botlasz, máskor messzire kerülöd őket. Ne szánakozz rajtuk, úgy sem hiszik el, hogy te vagy a Messiás. Ha átlépsz fölöttük, ne kérdezd angyal vagy ördög, biztos lehetsz benne, hogy szimplán csak ember.