A Magna Charta és az Aranybulla megszületésekor a kor európai szelleme olyan fejlettségűvé vált, amelyben alkotmány-szerű jogbiztosítékokat lehetett követelni az uralkodótól, bár az Aranybulla gyökerei a „Szent király” által adott törvényekig nyúlnak vissza. Az angliai és a magyarországi dokumentumokban lefektetett elvek hasonlósága a „Záradék”-ban” (61, ill. a 31. cikkely) csúcsosodik ki. Ez abból is eredhet, hogy egyes elemeik közös forrásból, a keresztes államok jogrendszeréből kerültek átvételre. E dokumentumok megalkotásához hozzájárultak még az alábbi tényezők: a trónért folytatott harcok, a polgárháborúk, az országok hódító háborúi által kiváltott zűrzavar és szegénység, részvétel a Szentföld visszafoglalását célzó hadjáratokban (keresztesháborúk). Mindezeken túl hazánkban a belső idegen elnyomás és a női uralom is hatványozottan szerepelt. Mindezek nagy terhet róttak a lakosságra: egyre nőtt a társadalmi feszültség, nemcsak a nép, de a nemesség és a hivatalnokok egy része is a fokozatosan mélyülő szegénységbe süllyedt, amit a belharcok, a Szentföldre kiállítandó hadtestek és az országunkon átvonuló hadseregek pusztítása is fokozott. A magyar nemességnek Szent István korától szokásjog szerint érvényesülő királyválasztó joga volt. A magyar szokásjogban kezdettől érvényesült a nemzet királyválasztó akarata az „Akarjuk királynak” felkiáltással. Középkori jog szerint lehet valaki király választással, örökléssel, vagy az előző király általi kijelöléssel. Az Aranybullára minden magyar király esküt tett a királyválasztó nemességnek és erről az ígéretről Hitlevelet bocsájtott ki. Ebből a királyválasztó jogból következett az 1222. évi Aranybulla utolsó pontja, az Ellenállási záradék (”Jus resistendi”): amely szerint ha a király nem tartja be a törvényeket, a nemesség jogában áll ez ellen fellépni a felségsértés vétsége nélkül. Minden esetre tény, hogy Európában 800 éve az első alkotmányos jogdokumentum Angliában, a második pedig ezt követően néhány év múlva hazánkban született meg, amire méltán büszkék lehetünk.