Bódás János a tiszta szavak költő-prédikátora volt, aki mindig ember, hívő tudott maradni az embertelenségben. Sorsa lett kora. Emberpróbáló időket élt, de soha nem lett hűtlen se a szószékhez, se a poétikához. Volt, amikor versei kéziratban, lapkivágásokból lemásolt „mindenes füzetekben” terjedtek, mert az igaz szó akkor is fontos volt, amikor a jelszavak és vezércikkek hangzavarával süketítették a világot. Az ő versei nem fennkölt szavak voltak, hanem köznapi példázatok. Útifűből, csalánból, vadvirágból font koszorút, mert jó prédikátorként mindig tudta, hogy a kimondott egyszerű, tiszta szó lelket ment. Élete végéig hűséges maradt szülőföldjéhez, a faluhoz, és az emberekhez, és ez nem volt kevés.|| Ma a szavak elértéktelenedésének korát éljük, amikor ordas indulatok álarca lesz a beszéd. Bódás versei ma üdítő, tiszta forrásvízként hatnak és segítenek, hogy őseink hite, reménye, szeretete tovább éljen a szívünkben.