Gábor Emese 1973-ban született. A versírás 19 éves kora óta része életének. A képzőművészi pályára 21 évesen lépett. Ez a kötet az elmúlt 2 évtized (1992-2012.) verseinek három fő téma köré csoportosított válogatását mutatja be.||||Korai filozofikus verseit (Időfolyó), az egész művészetét végigkísérő természet ihlette versek (Fényfürdő) követik, majd az érett női lélek szerelmes költészete (Tartozom egy szóval:…) zárja, ezzel bevezetve az olvasót egy bensőbb világba, mintegy kitárt lélekként átadva önmagát,” feloldódva az óceáni szélben”.||||Költészete az élő líra, amely az örökkévalóság, a lélek túlélése, az idő és a tér korlátain túli néha szürreális, néha hihetően kézzelfogható élménye, az álom, a képzelet és az éber képzőművészi látásmód keveredése. Verseiben szinte érezzük a színek változásait, - mint egy élő és folyamatosan alakuló festményen-, szinte tapintjuk a tér plasztikus és sejtelmesen átlátszó, más dimenziók átfedéséből előtűnő elemeit.||||A kötetet visszatérően átszövi a hulló falevelek szimbóluma, amely az idő múlását jelzi, számlálva a költő szívdobbanásait. Az elmúlás drámai, de az öröklét mégis reményteli szálain szövődnek e sorok, azonosulván a szellő rezdüléseivel, az őz iramlásával, a tenger hullámainak ritmusával.||||A Természet alázatos szeretete, a - minden élőlénnyel való azonosulás tükrében- bizonyítja, hogy - a mai felgyorsult világunkban is- megpillanthatjuk az egyetemes szépséget, akár a legapróbb teremtményben is.A mai divatirányzatok vakvágányra ítélt, költészetének korszakában,- felüdülést jelent e sorokból áradó időtlen harmónia.||||A költőnő - együtt lélegezve a Földdel- menteni próbálja az emberek - gyermekköteteivel a gyermekeink - lelkét. Ősanyaként bemárt minket az „Időfolyóba”, majd óvatosan kiemel, megfürdet bennünket a „Fényben” végül felröppen a világ tetején őrködő fenyvesbe, ahol megőrzi nékünk a „Csöndet”.