„Versben bujdosó haramiá”-nak nevezte magát Nagy László, a 20. századi magyar költészet varázslatos hangú kiválósága. Ahhoz a nemzedékhez tartozott, amelynek az életéről formált elképzeléseit többszörösen összetörte a történelem. A háború, az újjáépítés és újjászületés álmait eltipró diktatúra, az '56 forradalmát követő reménytelenség ellenére kellett megharcolnia az emberbe, a szépségbe és a tisztességbe vetett hitéért. Költészete nemcsak e gyötrelmesen szép harc, hanem kivételes képalkotó képessége, poétikai újításai és nyelvteremtő ereje által lesz maradandó. Mindez a korai halála utáni évtizedekben mit sem vesztett sugárzásából, versei nemzedékek meghatározó élményévé váltak. Irodalomtörténeti jelentőségét nemcsak az a hatás jelzi, amit a nyomában induló fiatal költőkre gyakorolt, hanem az is, ahogyan sokan az őáltala formált versmodell tagadásával kívánták megtalálni a maguk költői irányát. Vasy Géza az elsők között vált e nagyszabású életmű népszerűsítőjévé, és tekintette át Nagy László életútját. Húsz éve megjelent monográfiájának új kiadását a költő hagyatékában maradt fényképek, grafikák gazdagítják.