Csááá! Ordította és tényleg gyönyörű volt, ahogyan a Remény és a Soha szinte úszott a homokos úton, a szőlők fölött, a napfény pedig bele-belehunyorított a tiszti penge villanásába! És ez adott neki tartást. Hogy ott van a fejében, a kezében a szívében a tenger nagy tudás, a hazája iránti szeretet és erre senki az ég egy adta világon nem kíváncsi. – Ez a kép ihlette a táltost a hevesi táj fölött? – Abszolút. Csak ez a táltos nincs hámba fogva. és szája sem habzik, mint a Patay paripáinak. Aki aztán a lucskos, párálló állatokat kifogta, lecsutakolta és akkor megnyugodott. Édesapa próbált vele barátkozni. De nem nagy sikerrel. – A Te táltosod nem élvezi a száguldást. A Te táltosod talán inkább szenved? – Ezt még nem gondoltam róla… nem tudom.