Történészek kutatják a múltat, írók álmodnak a múltról.||Ezer éve, talán az ezredik év karácsonyán, talán 1001. január 1-jén koronázták magyar királlyá Géza fia Istvánt, országalapító, országteremtő első királyunkat. Amikor megszületett, Vajknak nevezték, a keresztségben kapta az István nevet, az országépítő keresztény uralkodót halála után, 1083-ban szentté avatták.||||Mi magyarok ezer éve Szent István országában élünk.||Latin nyelvű legendák, oklevelek, alapító okiratok másolatai, Szent István első és második törvénykönyve, fia, Imre herceg számára írott, erkölcsi és politikai hitvallását egybesűrítő Intelmei, kortársak és hajdan volt historikusok feljegyzései: a történészek számára kutatható, értelmezhető, írott hiteles források. Alapos tanulmányozásuk után okos-pontos történészi munkák születtek, István király államalapító, országépítő tetteinek a lehetőség szerinti mindenre kiterjedő feltérképezései.||||A lehetőség szerinti… – hiszen az írott források a mindennapi élet ágas-bogas titkairól, a hétköznapi történésekről, emberek gondjáról-bajáról, lelkük viharairól hallgatnak.||Hogyan érvelt Gellért püspök, amikor úgy érezte: amit ő tud, arra már megtanította Imre herceget, s most – feladata végeztével – kérte Istvánt, engedje elvonulni őt a Bakonyba, bencés remeteségbe, elmélkedni, magányos lelki életet élni?||||Milyen indulatok forrtak erdőelvi Gyula vajdában, amikor királyi parancsba kapta: a föld az ő tulajdona, de a föld kincse – só, ezüst, arany – az országura királyt illeti, s István elvárja, hogy neki beszolgáltassa?||||Mit mondott, hogyan fogalmazott a fejedelemné Sarolt, István király édesanyja, amikor serege élén király fia elfoglalta a Tiszán túli területeket, és meghódolásra késztette a vajdát, s a hozzá menekült-bújdosott Saroltot?||||Hogyan vitázott István a lázadó Vazullal? Hogyan ült a lovon? Mit érzett, mire gondolt, amikor hitvese, Gizella hideg kék szemébe nézett?||||Kós Károly sokat olvasott István királyról, koráról és életművéről. Megtanulta a „történelmet”; de a történetet akarta megírni: álmodott a múltról.||„A katonák háza is puszta, aki legény itthon is van a várban, alszik a tornácban vagy az eresz árnyékában… Egy házeresz árnyékában sovány eb nyúlik el…”||||Létezett ezer évvel ezelőtt tornác? Volt vízfogó csatorna a háztető szélén, s ha volt, eresznek hívták?||||„Megmozdul a város, az uccán gyerekek sikonganak.” Utca szavunk szláv eredetű, 1337-ből már írásos emlékünk is van a szó létezéséről, de ki tudja biztosan, háromszáz évvel korábban hogyan nevezték a magyarok a házak közötti szűkebb-tágabb tereket. 1300 körül már többnyire háznak hívták a lakóépületeket, de háromszáz évvel korábban? Amit ma autónak nevezünk, az háromszáz éve szekér volt: helyváltoztatásra szolgáló négykerekű alkalmatosság.||||Tornác, eresz, utca, ház: szavak; mi, mai olvasók értjük a jelentésüket. És látjuk István király tornácon szunyókáló katonáit, halljuk a gyerekek utcai hangoskodását, rácsodálkozunk az eresz árnyékába húzódó sovány kutyára.||||Az író mesél: „A nap beléfulladt a Dunába.” Elképzeli. Látjuk.||Átéljük az országépítő István király küzdelmeit. Harcait önmagával, lelkiismeretével, keresztény erkölcsével, s harcát a világgal, amely fondorlattal és fegyverrel országára támad. István egyik kezében kard, a másikban kereszt. Egyik kezével könyörtelenül lesújt, a másikkal irgalmasan kegyelmet oszt. Uralkodó. Uralkodik.||||A lázadó Vazult megvakítja, de fiait – mindhárom királyi sarj, Árpád fejedelem leszármazottai, Taksony unokái – engedi messzi földre menekülni.||||A történelmi tényt a történész értelmezi, az író elmeséli.||||Regényt tart kezében az olvasó: olvasás közben emberi fájdalmakból-örömökből szőtt mesét álmodhatunk államalapító, országépítő Szent István királyunk életéről, haláláról.