Dél-Amerika fájdalmas, töredezett történelméből és jelenéből emelek ki három nagy fontosságú területet: az antik Perut, Arukániát és a Tűzföldet. Arukánia és a Tűzföld históriája, kultúrája alaig-alig ismert a magyar olvasóközönség előtt. Az inkák hazájáról már nagyon sokan írtak, de az ősi Peru mind a mai napig rejteget megfejtetlen titkokat tudósoknak és laikusoknak egyaránt.

*

Budán bizony regényes dolgok történnek. Ezekről olvashatunk ebben a kötetben, melyből megtudhatjuk, Géró Terézia szatócsné őnagysága, mi tagadás, csapodár volt. Hogy ez mit jelentett a XX. század legelején, az is kiderül. Mint ahogy felsejlik jó néhány budai ház és villa titka, melyekben tarka macskák, feltalálók, szélhámosok, művésznők s a történelem által meggyötört emberek élték cseppet sem unalmas életüket.

Termék tartalma: Verrasztó Gáborról cseppet sem túlzás kijelenteni: ő volt a budai krónikus, a II. kerület krónikása. Persze, mondhatná erre bárki, mint jó tollú történetmesélő, csupán tette a dolgát: ismerte itt minden utca, utcakő, ház történetét, aztán meg mindezt leírta. Ő azonban ennél sokkal többet tudott. Értette és érezte Buda lelkét. Ismerte ezt a világot, az itteni embereket, a budai létet. Tudta, mi a különbség Pasarét és Rózsadomb között. Elképesztő érzéke volt hozzá, hogy történetei megelevenedjenek. Miközben olvassuk őket, ott sétáltunk hőseivel a "Moszkván", a Lipóton, a Tölgyfa utcában, vagy bárhol, ahová éppen repít minket. Verrasztó Gábor

A magyarok korai történelméhez talán a bolgároké a leginkább hasonló. A sztyeppei lovasnomád honfoglalók és az új hazában talált népek találkozása révén hatalmas dél- és kelet-európai birodalom jött lére a kora középkorban. Az összefonódó kulturális, nyelvi és etnikai folyamatok vezettek el a vérzivataros török hódoltság fél évezredéig, majd a várva-várt függetlenség kivívásáig. Mindkét nép nyelvi és etnikai eredete újra és újra fellángoló vitákat kavar. A hun leszármazástudattól a pánszláv eszmékig, a lovasnomád, törökségi örökségtől az őslakos, balkáni és trák eredettudatig számos viaskodó elmélet tudományos hátterét ismerteti e rendkívül alapos és hiteles tudományos munka. A szerző a bizantológia, a vallástörténet és a filológia nemzetközi hírű mestere, aki szokásához híven ismét rendhagyó oldalról közelíti meg a kérdést: arra keresi választ, hogy milyen vallásosság, hiedelemvilág vezethető le a forrásokból és az összehasonlító kutatásokból, hiszen a világkép párhuzamosságai és változásai jól jellemzik a népesség- és eszmetörténeti folyamatokat. A szerző szakít sok hagyományos, már-már megcsontosodott nézettel, és górcső alá veszi az iráni zoroasztrizmustól a sztyeppei lovasnépek tengrizmusán és a Mithrasz-kultuszon át a balkáni szinkretista vallásosságig azokat a szellemi erőtereket, amelyeken belül elhelyezi az i. sz. 7–10. században hatalmas balkáni birodalmat alkotó nép korai történelmét, eredetét. A magyar párhuzamok, történelmi és kulturális kapcsolatok miatt rendkívül tanulságos ismeretterjesztő munka ez nemcsak a magyar vallástörténészek, őstörténészek, hanem az érdeklődő nagyközönség számára is.

*

A norvég Szociális Minisztérium, bár alapítója volt, mégis csak mint megfigyelő kívánt részt venni az Áttelepítési Bizottság (ÁB) munkájában. A minisztérium igen szigorúan, ugyanakkor pontosan határozta meg az ÁB hatáskörét: Az ÁB felelős minden, Norvégiába érvényes vízumot kapott magyar menekültért. Feladata, hogy mindaddig, amíg valamelyik járásban biztonságosan el nem helyezték őket, a lehető legjobb módon a gondjukat viselje. Az áttelepítést a vízum megadása után a lehető leggyorsabban kell lebonyolítani, az ideiglenes norvégiai tartózkodási helyet pedig a lehető leghamarabb el kell foglalni. A Bizottságnak minden erejét arra kell fordítania, hogy a lehető legtöbb menekültet munkába állítsa vagy oktatást biztosítson a számukra. A biztosítandó lakások ügyében az ÁB-nek a helyi menekültügyi irodákkal és lakáskiutalási irodákkal kell felvennie a kapcsolatot. Amíg nem tudnak állandó lakást biztosítani, addig az ÁB-nek magánlakásokban kell elszállásolnia a menekülteket. A segélyszervezeteken keresztül vagy más módon fel kell használni minden lehetőséget, amit a társadalom különböző rétegei fel tudnak ajánlani.

*

Termék tartalma: A színész élete csupa játék - gondolhatná az olvasó. Játék és vándorlás. Vándorlás színdarabról színdarabra, szerepről szerepre, lélekből lélekbe... Lőte Attila könyvének második, bővített kiadása szubjektív beszámoló egy életről: az ígéretes kezdetekről, a színészi pálya felíveléséről és beteljesedéséről. Történetek a nagy játékról, melyet életnek nevezünk. Emlékek Várpalotáról, Debrecenről, Budapestről, de felvillannak képek Oroszországból és Németországból is. Egy színész szubjektív történetei egy színészről, aki most őszintén feltárulkozik az olvasó előtt. Akit eddig különböző szerepekben ismerhettünk, az most megmutatkozik: lehull Thalia álarca, s kirajzolódik mögötte az ember. Egyetlen arc, Lőte Attila arca. Az emberé, aki nemcsak önmagáról vall, hanem a mesterségről, a nehézségekről, a sikerekről és az életre szóló barátságokról. Arról, hogy játszani csak a megfelelő alázattal és kitartással lehet. És élni is...

*

Hogyan beszéltek egymással, milyen házassági szokásaik voltak, miképpen nevelték gyermekeiket, hová temetkeztek, miben laktak, min közlekedtek az ősemberek? Csukcsföld eldugott szegleteiben még élnek olyan családok, akik eleinkhez hasonlóan látják világunkat. Kétszer kerestem fel őket: egyszer dermesztő télben, másszor tikkasztó nyárban. Ez a könyv azokról a csukcsokról szól, akik befogadtak, megszerettek. Aki bátor, velem tart, hogy összeismerkedjen velük, és szerelembe essen e hideg szívű, mégis földöntúlian vonzó vidékkel!

A világmese origójává növesztett kiscelli kastéllyal rejtélyesen összekapcsolódó életsorsokban ábrázolja a regény, történeti dokumentumokból és vallomásokból merítve, az óbudai pestisjárványtól eltelt háromszáz évet, tizenöt fejezetben, Prosperustól, az első remetétől és a trinitárius kolostor felépítésétől annak veteránmenhellyé, majd bútorgyárrá alakításán át egészen 1944 karácsonyáig, amikor ennek pincéjében csakúgy, mint a kiscelli domb lábánál, a Szent Margit Kórházban, sokan rekedtek hosszú hetekre a senki földjén; valamint 1956-ig, amikor igazgatója német segélykórháznak adott helyet.  A traumatikus magyar XX. század sok ezer darabos panorámaképévé kikerekedő prózafantázia Skandináviába, Dél-Amerikába, Ausztráliába fut ki, identitáskereső nemzedékek örök jelenébe nyúlnak elvarratlan szálai. Apró, misztériumokon alapuló elbeszélések fűződnek össze benne egyetlen regényfolyammá, hiszen nem is titkolt metafizikus keretbe rendeződik. Központi szerepűvé válik a történetszövésben a költészet dimenziója a Szent János Kórházban fekvő Toldalagi Pál alakjában, akit csak őrangyala ment meg attól, hogy osztoznia kelljen elhurcolt betegtársai sorsában.

Románia 1918-1945 közötti történelméről II. Károly, az ország 1940 szeptemberében elűzött királya A Sátán jegyében címmel írt könyvet - részben, hogy "megvonja az események mérlegét", részben, hogy "tisztázza magát a történelem ítélőszéke előtt." Közben - Mircea Eliade kifejezésével élve - elszabadult a "történelem terrorja". Túlzóak ezek a megfogalmazások? Miskolczy Ambrus könyvét olvasva úgy érezhetjük, egyáltalán nem. "Az önpusztító háborút önpusztító béke követte, amely megalapozta az újabb önpusztító háborút" - a szerző lakonikus leírása pontos jellemzés Nagy Románia születése és a második világháború között az ország történetének alakulásáról. A Vasgárda megalakulása és működése, a romániai zsidóság sorsa, fasiszta és kommunista csoportok szerveződése, az uralkodó botrányai és elűzetése: csak néhány azok közül a témák közül, amelyek elemzésére Miskolczy vállalkozik. A jelen könyv szerzője nem ítélkezik, történelmünk összetettségére hívja fel a figyelmet, arra, hogy annak a Romániának, amely az első világháború legnagyobb nyertese lett, milyen belső és külső problémákkal kellett megküzdenie.

*

Kocsis István drámái talán elsősorban annak köszönhetik sikerüket, hogy szerzőjük nagyon komolyan veszi a magyar színjátszás Aranykora legnagyobb egyénisége, Jászai Mari művészi hitvallásának a legfontosabb igazságait, azt elsősorban, amely arról szól, hogy a magyar színjátszásnak a régebbi korok magyar hagyományait méltóképpen meg kell becsülnie - ha nemcsak meg akar maradni, de be is akarja tölteni a küldetését. Új kötetének első drámája Az aranykapu kulcsai. Nem könnyű megállapítani e különös, de rendkívül izgalmas színdarab műfaját. Középfajú dráma? Mesejáték? Hitrege? Lehetséges, mert hősei mintha archaikus népmeséinkből vagy a magyar mitológiából léptek volna ki. A darab főhősei, egy erdélyi tanárházaspár, Csenge és Imre mintha a legkisebb királyfiak vagy mitológiánk hősei csodateremtő erejével küzdenének a végveszélyben levő erdélyi magyarság megmaradásáért. Ezért legyőzhetetlenek. A Bocskai szerelme nem kevésbé rejtélyes dráma. Bocskai Istvánt nemcsak Magyarországon, de Erdélyben is - ahol joggal gyűlölték két évtizeden át - ujjongva fejedelemmé választják, s egyre többen hiszik, hogy ő Isten küldötte vagy kiválasztottja... Sikerei mindenkit elkápráztatnak? Felfigyel környezete a fejedelem olyan különleges képességeire, amelyekre nem találja az észszerű magyarázatot? Bizonnyal, de azt csak néhányan sejthették, mit jelenthetett Bocskai István számára annak a Mária Krisztiernának, Rudolf császár-király unokahúgának a segítsége, aki néhány évig Báthory Zsigmond fejedelem felesége volt, s aki a "világra szóló" válás után az erdélyiek közül csak Bocskaival tartotta a kapcsolatot. Történetük hasonlít a Trisztán és Izolda történetéhez, de nem ugyanolyan. A "Tündér Ilonám, Crescence" is egy rendkívüli, csodákkal teli szerelmi házasság története. Hősei Széchenyi István és Seilern Crescence... A legkülönösebb csoda ebben a szerelmi történetben bizonnyal nem más, mint az, ahogyan belépnek együtt - 1848 kora őszén, Széchenyi élete legdrámaiabb órájában - a magyar mitológia rejtélyes világába, de nem menekülésképpen, hanem azért, mert Crescence az ő hitvesének az életét már csak ott tudta megmenteni.

Az Elbeszélő, Can Özoguz ebben a művében a török nép függetlenségi harcának ismeretlen hőseit állítja elénk. E költői hevülettel megírt, ugyanakkor hiteles dokumentumokra támaszkodó könyv öt egymással összefüggő történetében a nemzeti küzdelmekbe Edirne védelmétől kezdődően bekapcsolódó erzurumi Kara Fatmáról, a fekete tengeri hazafiak képviseletében Arhavi Ali Çavus és bajtársai hősiességéről, Atatürk végrendeletéről, az Adana felszabadításának hőskölteményében kiemelkedően fontos szerepet játszó Esat Beyről, valamint Nafi Atuf Beyről, a felszabadító küzdelmeknek annak a résztvevőjéről olvashatunk, aki már a háború éveiben lerakta a modern közoktatás alapjait.

*

Mindszenty bíboros igényli az összehasonlítást, még akkor is, ha lehetnek apologétái, akik ezt elutasítják. Össze lehet hasonlítani például Márton Áronnal, Wyszyński bíborossal, Beran és Tomášek prágai bíboros érsekekkel Mindszenty bíborosnak vannak alternatívái, mert vannak nem akárkik! , akik bizonyos dolgokról, nem mellékesekről, másképp gondolkodtak. Mindszenty bíboros tárgyilagos értékelése az ő értékeit emeli ki azáltal, hogy nem próbálunk másokat ővele elárnyékolni, főképpen nem próbáljuk mércévé emelni őt.

"Egész életemben Budát szerettem a legjobban, meg Pestet, meg Bécset, meg Torontót, meg Floridát, Las Vegasról nem is beszélve. Ám Buda az mégiscsak Buda! Csaknem tizenhétezer négyszögöles területen létezett itt egykor a Pasaréti lövészárok, az ország legnagyobb hadi látványossága, amelyet a Júlia utca, a Pasaréti út, az Ákos (ma Gábor Áron) utca és a Hidegkúti út (a mai Szilágyi Erzsébet fasor) határolt. A lövészárok tehát nem húzódott el a Pasaréti út végén lévő erdőig, de ­Verrasztó Gábor kultúrtörténeti tárlatvezetése - a szó átvitt értelmében - az erdőn túlra is utat mutat, hiszen ott, ,,túl az Óperen­cián" is van élet, még az erdőn túl is, ahol bizony fantasztikus dolgok történtek és történnek még ma is.

Ha nemcsak azt vizsgáljuk, miképpen darabolták fel az 1919-20. évi párizsi békekonferencia döntéshozói a Magyar Királyságot, hanem vállaljuk azoknak az összefüggéseknek a figyelembe vételét is, amelyek egész Európa sorsát meghatározhatják, ha tehát az egész békekonferenciát és előzményeit tanulmányozzuk, különös tekintettel arra, hogy miképpen határozta meg az egész "békealkotást" a Cinizmus, az Igazságtalanság, miképpen diadalmaskodott benne a Hazugság kultusza, akkor a következő kérdést tarthatjuk legfontosabbnak és egyben legfélelmetesebbnek: a békekonferencia előzményei és végbemenetele (azaz a kulisszák mögött - már a béketárgyalás megkezdése előtt - meghozott döntések mérlegelés nélküli, szolgai elfogadása a konferencián, de annak színlelése, hogy ott érdemi munka folyik) valóban olyan folyamatot indítottak-e el, amely végveszélybe sodorja egész Európát? A szerző válasza: igen... De utána felteszi azt a kérdést is, megállítható-e ez folyamat? És válaszában meggyőző erővel bizonyítja: megállítható, de csak akkor, ha a Hazugság és a Cinizmus kultuszát még idejében felváltja Európában az Igazság és a Harmónia kultusza.

Somorjai Ádám ebben a tanulmányában a visegrádi országok közös vonásait foglalja össze. Tekintettel arra, hogy felismeréseit elsősorban a magyar és a lengyel történelmi tapasztalat párhuzamosságra motiválta, kiadványunkban e két nyelven tájékozódhatunk a rokon vonásokról és különbözőségekről egyaránt. Ajánljuk, hogy előbb csak a 14 térképet lapozzuk át, és ott olvassunk bele, ha valami nem érthető. Majd a szöveg végén tanulmányozzuk a táblázatot, és terjünk oda vissza a főszöveg olvasása közben. Ezt követően a főszöveget olvasgassuk, és csak akkor nézzünk bele a jegyzetekbe, amikor arra ösztönzést érzünk. Végül pedig olvassuk végig a jegyzeteket.

A 160 éve született Ambrus Zoltán, bár hűséges olvasói mindig voltak, mégsem tartozik a közismert szerzők közé. Pedig Midas király című művészregénye, novelláinak, kisregényeinek világa és főleg alakjainak lélekábrázolása új hangot hozott az első világháború előtti évtizedek magyar irodalmába. Írásainak jelentős része azonban, a kor más alkotóihoz hasonlóan, a napisajtóban jelent meg először, a pillanat aktualitása mellett azon túllépő gondolati értékeket is hordozva. E kötet cikkeit is budapesti napilapokban és a Nyugatban közölte, s most, korábbi megjelenésük után több mint száz évvel olvashatók először összegyűjtve. Az 1914 nyarán a balkáni fronttal kirobbant és ősszel általánossá vált világháborúnak már a mozgósítások alatt jelentős irodalma támadt. Ambrus viszont nem vállalta sem a lelkesítést, sem a buzdítást, és ahogy korábban, úgy most sem csatlakozott egyetlen politikai párthoz vagy irányzathoz sem. Csak 1914 novemberétől, amikor a sajtó első nagy lendülete a hadiesemények hatására erejét vesztette, kezdte meg hetente, kéthetente aktuális jegyzeteinek sorozatát. Ezek között azonban egy sem akad, amelyben akár csak néhány szó is esne a lövészárkok gyilkos valóságáról; ő a hátországok terheiről és gyötrelmeiről, megerőszakolt és kihasznált nőkről, árván maradt gyermekekről, elvakult politikusokról és cinikus értelmiségiekről írt keserű, kiábrándult és ironikus sorokban. Minden jegyzetének középpontjában kimondva-kimondatlanul a hatalom és a propaganda kritikája áll, ez teszi különösen aktuálissá és időtlenné ezeket a bátor írásokat.

*

c