Európában a magyar az egyetlen nemzet, amelynek már a kereszténységre térése előtt is volt saját azaz nem másoktól átvett írása. Ebből egyrészt az következik, hogy a kereszténységre térése előtt is voltak írástudói, másrészt pedig az, hogy a magyarságot a kereszténységre térése előtt műveletlen, nomád népnek állítani, vagy igen nagy tévedés, vagy pedig elvakult nemzeti gyűlölködés jele. Műveletlen népnek nincsen írása, legkevésbé vannak saját betűi, amiknek révén a magyarságot még a görögök és rómaiak fölé is helyezhetjük, mert tulajdonképpen saját betűik ezeknek sem voltak.

1922-es könyv hasonmás kiadása

.

Benedek Elek a nagy mesemondó az Erdélyben ismert népmondákat, történeteket, regéket gyűjtötte össze kötetében és a reá jellemző ízes előadásmódban közvetíti azt olvasói felé. Olyan történetek olvashatóak, mint: - Szent Anna tava - Zenta vára - A tordai hasadék - Zeta vára - Csala tornya - Az utolsó tündér és még egyéb történetek.

Tudom, hogy lesznek, talán sokan lesznek, a kik csalódva teszik le e könyvet, ha azt elolvasásra méltatták. «Ennyit eddig is tudtunk - mondogatják - sőt ennél többet is». Nem fogok csodálkozni az efajta nyilatkozatokon s nem is veszem rossz néven azokat. Előző íróink művei nyomán némely, szent István királyról eddig hirdetett, tudományos tételek történeti igazságokként vannak elterjedve művelt közönségünk körében s így számosan bizonyos hiányt éreznek, ha e rég ismert, esetleg már az iskolában úgy tanult tételeket e műben nem találják meg.Különös dolog, pedig én mégis azt szeretném, ha e kis könyvnek érdeméül tudnák be a hiányt, mert hiszen az a több, amit eddig tudni véltünk s ami e könyvből hiányzik, mind merő ábránd, a kései íróktól szent István életéhez hozzá ragasztott sallang vala! S épen azért lett e könyv kissebb másoknak szent Istvánról írt műveinél, mert nem többet, hanem csak igazat akart mondani. Azelőtt például külön fejezetet lehetett írni a Szilveszter-bulláról és ennek nyomán szent Istvánnak II. Szilveszter pápához való viszonyáról. Most egy szót sem szólhatunk róla, mert kitünt, hogy e Szilveszter-bulla, bár a legfényesebb, mégis a legértéktelenebb sallang, XVII. századbeli hamisítvány. Azelőtt tíz darab, szent István nevében szóló oklevelet lehetett fölhasználni, most abból négyet okvetetlenül félre kell tenni, az ötödiknek (a pannonhalminak) hitele is pör alatt áll s így nem értékesíthető. Míg életirataiban nem tudtuk megkülönböztetni az eredeti részeket a kései toldásoktól, jóhiszeműleg mindent elfogadhattunk; most csak a biztos részeket.De én nem féltem szent István dicsőségét, pályafutásának tanulságos voltát a sallangok hiányától. Nem régiben, 22 év előtt történt, hogy a pécsi székesegyházat toldalékaitól megszabadították és eredeti alakjába megközelítőleg visszaállították. A visszaállítás előtt ebben is többet láttak, mint most, de nem az igazi, az alapítótól emelt egyházból, hanem a századok folyamán reá rakott, sok helyütt izléstelen, sok helyütt kárttevő toldalékból! Ma azonban az eredeti fényébe visszaállított bazilika-egyházat szemlélve, senki sem sajnálja azt a többet, azt a toldalékot. Reméljük, hogy szent István élete is megtisztítva s lehetőleg eredeti vonásaiba visszaállítva ily hatást fog kelteni s a kései sallangok után senki sem fog sóvárogni.Épen a birálatilag megállapított történeti igazságokból tünik ki szent Istvánnak valódi nagysága, sokféle és mégis egységes tevékenysége, lelkének nemessége. Igy, ha lehetőleg egykorú adatok alapján nemcsak harcait, vagy magánéletét, hanem összes, belső tevékenységét is szemléljük, meggyőződhetünk róla, hogy nem a véletlen okozta a keresztény Magyarország kilencszázados fönmaradását, hanem abban szent Istvánnak is főrésze volt. Szent István fáradalmai, éles elméje, magasztos erkölcsi magaviselete idézték elő, hogy a magyar nemzet nem kénytelenségből, hanem szivesen fogadta el a törvényes rendet, a keresztény művelődést, a rablás helyett a munkát, az erőszak helyett a kölcsönös felebaráti szeretetet, a lélekölő tivornyák helyett a lélekemelő keresztény hitet.Kelt Bihar-Püspökiben, 1904. február 7-ikén, szent Romuald napján.

*

x

A turáni népek őshazája és ókori történetek 1925-ös hasonmás kiadás

Turáni eszme a turáni eredetű népek, területek és államok tanulmányozását, fejlesztését és gyarapítását, szellemi és anyagi haladásukban való megerősítését, főleg pedig az összes turánságnak az egész emberiség boldogulása érdekében történő szervezkedését, összefoglalását és testvéri együttműködését jelenti.

Fáy Elek két tanulmányát olvashatja a tisztelt Olvasó, mely még az első világháború kezdetekor jelent meg, az egyik a Pesti Hírlap, a másik a Magyarország folyóiratban. Mind a két tanulmány a magyarság őstörténeti kérdéseit boncolgatja.Minden népet érdekel származása, hogy honnan jött, milyen népekkel áll kapcsolatban, tehát kell lennie egy teremtésmítosznak és őstörténetnek.

A magyar irodalomtörténet és folklór hálával tartozik Kálmány Lajosnak, hogy ezt az adalékokban gazdag és így jelentékeny kútfői értékkel is bíró mesegyűjteményt megmentette, kiadásra elkészítette és összehasonlító kritikai jegyzetekkel ellátta.

A népeket és nemzeteket egymástól a nyelv különbözteti meg.De van mégis valami a nyelven kívül is, mi a nemzeteket egymástól megkülönbözteti; van valami a nemzetek háztartása, viselete étkezése, családi és társadalmi, közéleti és harci szokásaiban, mit azokra a nemzetek geniusa nyomott, azon nemzeti jelleg, mi az egyes nemzeteket jellemzi. S ez a magyarnál kiválólag megvan. A nemzeti szokások a nemzet szellemének stereotíp kifejezései. Nyelvben szokásban él a nemzet. S ha a nyelv s nemzeti irodalom művelése életfeltétel, szintén az a nemzeti szokások ápolása, nemesítése, hazafi kötelesség azok buvárlata, s ha viharok fenyegetik, azok szakadatlan emlegetése, hogy a fiatal nemzedék örökség gyanánt tekintse, mit neki a szerencsésebb utókorra kell hagynia. Ily szempontból vettem én fel e tárgyat.

„Hazai tudományos irodalmunkban ritka kérdés keltett oly sok vitát, mint a székely nemzet hún-scytha eredetűsége. Nagy tekintélyű tudósok: történetírók, nyelvészek, jogászok, ethnographusok foglalkoztak több mint egy század óta mind fokozottabb érdeklődéssel e kérdésnek oknyomozó felderítésével. Az eszmecsere – különösen az újabb időkben – oly élénkké vált fölötte, hogy ma már – úgyszólva – az őstörténeti vizsgálódás egyik tudományos irodalmi napi kérdésének tekinthető.Nemzetünk őstörténeti búvárlatára nézve hazánk ezeréves államlétének közelgő évfordulója adta kétségtelenül az újabb időkben tapasztalt nagy lendületet, a székely nemzet eredetének, úgy érdekessége és tanulságos volta valamint szoros kapcsolatossága miatt vonzóan fontos kérdését is a vizsgálódás körébe vonta.” – írja bevezetőjében a szerző.

Bálint Gábor 1875-ben a Magyar Tudományos Akadémián olvasta fel: A mandsuk szertartásos könyvéről szóló értekezését. Ebben a sámán vallás jellegzetességeit tárgyalja. Az európai szakirodalomban ez volt az első értekezés a témáról. A könyvet a 18. században állították össze a kínai császár megrendelésére a szóbeli hagyomány és a mandsu nemzetségfők elbeszélései alapján. Az eredeti kéziratos könyvben megtalálhatóak az évszakokhoz fűződő szertartások, a különböző rituális énekek és imák, a szertartásoknál alkalmazott edények, rituális eszközök rajzai stb. Bálint Gábor így összegzi a művet: "A mandsuk istentiszteletének és áldozásának legfőbb parancs folytán szerkesztett törvénykönyve." - Érdekesnek azért lehet a könyvet mondani, mert ez azon vallás szertartását tartalmazza, melyet minden valószínűség szerint az uralaltaji s így fajunkbeli népek közös ősi vallásának tathatni.

Feltehetően ősi asszonyistenség neve. Gellért püspök tanácsára a térítők Szűz Máriára alkalmazták, a Szűzanya törzsökös szinonim szava lett. A világon nem hallottak Sarlós Boldogasszony, Nagyboldogasszony, Gyümülcsoltó Boldogasszony és Gyertyaszentelő Boldogasszonyról. Kálmány Lajos ezt a munkáját 1885-ben publikálta.

A Vitézek albuma megjelenése óta a családunk birtokában van. Az 1939-es megjelenés óta kiállta a történelem viharát, de mégis rendületlenül őrzi a 12.000 avatott vitéz nevét és az 5.000 fotót, mely a vitézi társadalom kitüntetettjeit ábrázolja. Álljon ez a kötet mementóként az utókor előtt, hogy méltón emlékezhessen az I. világháború hőseire, de a mai kor embere is példaképként és követendőként olvassa azokat a neveket, amelyek a kötetben szerepelnek. De, ajánljuk még mindazoknak, akik vitéz őseik nyomát keresik és a Vitézi Rend története után érdeklődnek. Az 1934-ben kiadott a Vitézi Rend kis kátéja című kiadvány tartalmazza a Vitézi eskü szövegét, a Rend eszmeiségét, szervezeti felépítését, a vitézek kötelességeit, etikai normáit és nem utolsó sorban a Vitézi Rendbe való felvétel feltételeit.

Immár ezer éve is elmúlt, hogy abban a tudatban vagyunk, hogy ismerjük a magyarság eredetét és történetét és mindezt az őstörténeti kutatásokkal igazoljuk. Megkeresve a rokon népeket, megismerve azok ősvallási elemeit, a sámánizmushoz kapcsolódó szokásaikat és mindazt, ahogy a magyarság is évszázadokkal ezelőtt élhetett. Büszkeség töltött el mindannyiunkat, hogy megőriztük hagyományainkat, ismertük ősvallásunkat, tudva azt, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk és hová tartunk. Dr. Varga Zsigmond hatalmas kutatómunkát folytatva igazolja az ősmagyar mitológia sumir és ural-altáji örökségét, felsorakoztatva az égkultuszokat, a sámánizmus tanításait, az őshaza kérdését és még számtalan fontos kérdést, melyre tudományos értékű módon válaszol. A könyv az 1956-ban megjelent mű alapján készült.

Jelen kötetünket az elpusztult turáni népek ismertetésére szántuk.Ismét hű krónikások leszünk, krónikásai azon testvéreinknek, akiket elpusztultnak veszünk, mert letűntek a történelem színpadáról, akár más népekbe való beolvadás, akár rokontörzsekkel való egybeolvadás, vagy valamely más ok miatt. E kötet egyharmad részében a hunutód avarokat ismerteti, többi lapjain a jelentősebb szerepet játszott elpusztult véreinknek adjuk rövid ismertetését. Sajnos, kimért területünk miatt nem tudunk ezen népek közé tartozó hunokról külön kötetben beszámolni, róluk nagyobb részletességgel szólani, de mogyoróhéjban mégis adunk annyit, hogy a történelmi összefüggés lánca meg ne szakadjon.

Ezen munka mintegy folytatása annak, mely körülbelül két éve e cím alatt: «Őskeresztény műemléki tanulmányok» jelent meg. Amabban a katakombák, ebben Pannónia emlékeit tárgyalom. A feldolgozás iránya azonban amazétól sokban különbözik. Itt inkább arra törekedtem, hogy kimutassam, miszerint Pannóniában már az első századokban, még Konstantin előtt, a kereszténység nagyban el volt terjedve; hogy amit a pannóniai egyházról a martyrologiumokban s a régi egyházi íróknál olvasunk, e korbeli őskeresztény, feliratos vagy másféle emlékek által is nagy részben beigazoltatik.Itt bemutatom a pannóniai kereszténység megalapítását, elterjedését és viszontagságait a római uralom idejében.

A Kárpát-medence legértékesebb neolitleleteinek felfedezője, amit ma tordosi leletek néven ismerünk.Kutatásai során különböző töredékeket talált, amelyeknek a székely rovásírásra emlékeztető jelei a sumer–akkád és az erdélyi jelek összehasonlítására vezették. Így bizonyítva egy nyolc-kilencezer éve a Kárpát-medencében írással rendelkező népnek a létét és továbbélésének a lehetőségét. A maga korában ez értetlenséggel találkozott. A külföldi tudós társadalom többnyire nem ismerte a magyarok ősi írását, a rovásírást. Ezért Torma Zsófiának nem hitték el, hogy leletei nem a római, hanem az őskorból származnak.A szakirodalomban való tájékozottsága, nyelvismerete rendkívül széles volt, ismerte a magyar, a német, a francia, az angol, a görög, a latin szerzők műveit, az elsők között foglalkozott barlangkutatásokkal, és bizonyította, hogy az akkori Magyarország területén a jégkorszakot megelőző korban is élt ember.Hazájában nem fogadták érdeklődéssel írásait, így 1894-ben Jénában németül jelenik meg a Néprajzi összehasonlítások című műve.

Nagy nép sohasem tűnt el nyom nélkül, ez a történetbúvárra, az emberismerőre nézve megdönthetetlen igazság.Egyetlen nép az, melynek nyoma veszett éspedig azon népé, mely minket magyarokat leginkább érdekel: ez a hunok népe, amelyet az ókori görög és római, nemkülönben a bizánci és nemzeti írók ugyanazon szkítáktól származtatják, akiktől ez, utóbbi kútforrások szerint a magyar nép is származik. Mint a fényes meteor, áttörve a látkörön: úgy jelent meg Európában először a hun, másodszor az avar vagy várkun név alatt, lehullott mint a fellegek mennyköve a káosz közepébe, ő tért, hazát, dicsőséget, hírt aratott.Egész megjelenése valami csodás, csaknem meseszerű színezettel bír, s talán ez is egyik oka, hogy történelmük iránt azon érdek és kegyelettel viseltetünk, melyet az idegenek sem nem értenek, sem megfogni nem tudnak…

Batizfalvi István Magyar vezérek és királyok arczképcsarnoka című könyve 1863-ban jelent meg Pesten. A könyv illusztrációját a korszak jelentős grafikusa Vízkelety Béla készítette.A könyv rövid életrajzokban mutatja be Attilától-V. Ferdinándig a magyar vezéreket és királyokat. Végigjárva a magyar történelem több mint ezer éves időszakát és időrendi sorrendben bemutatva uralkodóinkat, kik az egykor oly hatalmas királyságot irányították.

Róheim Géza jártas volt a vallástörténetben, a folklorisztikában csakúgy, mint az etnológiában. Számtalan tanulmánya jelent meg a Magyar Néprajzi Társaság folyóiratában az Ethnográphiában Adalékok a magyar néphithez I. és II címen."1925-ben tettem közzé egy összehasonlító tanulmányt a magyar népi hiedelmekről. Az első fejezet a táltosról, avagy a férfi varázslóról szól. Meg kell először is értenünk, hogy a magyar népszokások és hiedelmek zömét a mai magyarság földrajzi helyzete határozza meg. Németül, szláv nyelvekben vagy románul beszelő népektől körülvéve, a magyar folklór valószínűleg európai - azaz a magyarok átvevői ezeknek a szokásoknak és hiedelmeknek, a legtöbbjük tehát nem tőlük származik. A táltos tudománya viszont kivétel. A fent idézett könyvben kimutattam, hogy itt tulajdonképpen az európai folklórba beágyazott szibériai sámánizmussal állunk szemben. A táltosnak ezt az értelmezését Solymossy is megismételte, aki azonban nem találta szükségesnek, hogy idézze azt a könyvet, amelyet áttanulmányozott. Azóta sok új adatot közöltek erről a témáról, és jelenlegi célom az, hogy ezeket is felhasználva, mind a tisztán antropológiai, mind a pszichoanalitikus látószögből elemezzem az egész helyzetet. Ez a tanulmány kísérlet arra is, hogy felmutassam a sámánizmus más lehetséges maradványait a magyar folklórban."- írja tanulmánya bevezetőjeként maga a szerző.

Solymossy Sándor azon néprajztudósok közé tartozik, akik a magyar ősvallás gyökereit kutatták, annak ellenére, hogy a maga korában szinte lehetetlennek látták ősi hitvilágunk feltérképezését és bizonyítását. A szerző felfigyelt arra, hogy a népi mondókák, a népmesék, a népdalok, a szokások számtalan az ősi hitvilággal összefüggő eleme fellelhető. Ennek bizonyításaként született A magyar ősi hitvilág című tanulmánya, mely először A magyarság néprajza című 4 kötetés műben jelent meg először.