Az ifjú Hans Heinz Rehfeldt 18 évesen legénységi állományú gránátosként (közlegény) került a keleti frontra 1941. novemberében az elit Großdeutschland gyalogezred önkénteseként, hogy egy 8 cm-es aknavető kezelőjeként azonnal a Taifun hadművelet harcaiban találja magát Moszkvától délre, Tula térségében. Naplója 1941. október 26-án kezdődik, amikor a neuruppini pótzászlóalj bakái az ezredzenekar vezetésével lelkesen vonultak át a városon, ki a pályaudvarra, hogy kilencnapos vonatút után megérkezzenek az oroszországi Orjolba, ahol már másnap átéli az első légitámadást. Napokra bontott beszámolójában megdöbbentő, szemléletes képet fest a nélkülözésről, amint a katonák mínusz 52 fokban is harcoltak téli egyenruha és álcázás nélkül, a hóban fagyoskodva. Rehfeldt Oroszországban harcoló zászlóalját 1942-ben a veszteségek miatt feloszlatták. Ő maga súlyos fagyásos sérülést szenvedett, de az esélyekre rácáfolva - és az orvos elképedésére - újra lábra tudott állni. Visszavezényelték a frontra, és a harctéren tanúsított bátorságáért szakaszvezetővé léptették elő. Akik most ismerkednek a keleti front történetével, azokat ámulatba fogja ejteni, mi mindenen kellett keresztülmennie Rehfeldtnek a túléléshez, azok pedig, akik jártasak valamennyire a náci Németország és a Szovjetunió közötti háború történetében, látni fogják, hogy a hiteles leírások alátámasztják a másutt olvasott tényeket, miközben újabb árnyalatokkal gazdagítják azokat. Bárhogy is, az olvasó érdekfeszítő utazásra számíthat. A több mint 240 fényképpel és saját készítésű térképpel illusztrált, lebilincselően izgalmas olvasmány egy katonáról szól, aki többször is közelről nézett szembe a halállal, egyúttal tanúbizonyságul szolgál rendíthetetlen kitartására és lelkierejére.

Elveszett lelkeknek éreztük magunkat, akik elfelejtették, hogy az embert másra teremtették, hogy létezik idő és remény, a föld pedig a holtak eltemetésén kívül másra is használható.

1939. szeptember 1-jén, amikor a német Blitzkrieg rázúdult Lengyelországra, az emberiség legpusztítóbb háborúja vette kezdetét. A II. világháború napról napra a konfliktus időrendi leírását nyújtja az 1939. szeptemberi lengyel hadjárattól kezdve a Tokiói-öbölben 1945. szeptember 2-án aláírt japán megadásig.

HANS VON LUCK egy tengerésztiszt fiaként született 1911-ben a németországi Flensburgban. Sziléziából származó családjában, mely a XIII. századig tudja visszavezetni gyökereit, a katonai pályafutás régi tradíciónak számított. Bár szívesebben tanult volna jogot, a katonai szolgálatot választotta, és 1929-ben a Reichswehr kadétja lett. A következő tíz év során kemény kiképzésen vett részt az egyre nagyobbra duzzasztott német hadseregben, de közben a külföldi utazások iránti szenvedélyének is hódolhatott, és a társasági életben is részt vett. Oly sok némethez hasonlóan eleinte bizakodva, de aztán a náci hatalom túlkapásai láttán egyre erősödő gyanakvással figyelte Hitler felemelkedését. Motorizált egysége 1939-ben az elsők között hajtott át a lengyel határon, amivel kezdetét vette a II. világháború. Ezután folyamatosan aktív szolgálatban volt, minden jelentősebb hadszíntéren megfordult: Franciaországban Rommel inspiratív parancsnoklata alatt, Oroszországban, ahol eljutott Moszkva külvárosaihoz, Észak-Afrikában, szorosan együttműködve Rommellel, aztán újfent Európában, a normandiai partraszállás idején, végül a szülőhazája védelmében vívott elkeseredett harcokban. A háború legutolsó napjaiban Berlin mellett az oroszok fogságába esett, és öt évre egy kaukázusi munkatáborba került. Kétszer is megsebesült és hősiességéért megkapta a legrangosabbak közé számító kitüntetéseket: a Német Kereszt arany fokozatát és a Lovagkeresztet. A háború végére ezredesi rangig jutott, egyike volt a német hadsereg legfiatalabb ezredeseinek. Miután 1950-ban szabadult az orosz hadifogságból, egy ideig szállodai recepciósként dolgozott, majd a kávéüzletben kezdett új karriert. Kétszer nősült, három fia van.