A természetben – amióta világ a világ, azaz a káosz kozmosszá (renddé) alakult – rend van, világrend. Ez a rend dinamikus, azaz működési rend. Csak a halál rendje statikus, mozdulatlan. Az élő világegyetem, az univerzum évmilliárdokon keresztül, még az ember megjelenése után is egy-két millió évig rendben működött. Az ember csak életjelenségei egy részének, lelki jelenségeinek tudatosulása, az öntudat kialakulása után vált képessé dönteni, választani (az akarat szabadsága a döntés szabadsága), a természeti folyamatokba beavatkozni. Ezért az ember alkotta társadalomban csak addig és olyan mértékben van harmónia, rend, amíg az ember a természet élettörvényeihez igazodó értékrend szerint dönt, és ennek megfelelően cselekszik. Ha ettől eltér, a rend megbomlik. A természet törvénye akkor is érvényesül, de a visszájáról. A rombolás is a természet rendje szerint üt vissza. Az emberrel földi univerzummá bővülő nagy ökoszisztéma (természetes élő környezeti rend-szer) leggyengébb láncszeme az ember.