Valamikor 989 májusában kezdődött a könyv története, vagyis Nagy Imre újratemetése előtt nem sokkal, amikor azért már 'lehetett beszélni'. Én akkor, pár hónapja már Franciaországban dolgoztam. Rövid magyarországi szabadságról utaztam vissza, apám pedig egy régészeti kongresszusra volt hivatalos Salzburgba, ami útba esett, hát együtt mentünk egy darabon. Ahogy az M7-es autópáján, Budapestet elhagyva, elhaladtunk az akkor még ott lévő Osztapenko szobor mellett, apám megkérdezte:||Ismered-e Osztapenko kapitány történetét?||Persze, hogy ismerem. Mint mindenki más, aki végzett Magyarországon legalább négy általánost, meg volt 'kisdobos'!||De vajon ismered-e az 'igazi' történetet?||Miért, van olyan is? - kérdeztem vissza, mire ő elmesélte. Én meg döbbenten hallgattam. Nem csak azért, mert a történet érdekes volt, hanem, mert nem értette, miért nem mondta ezt el nekem korábban? Ma már persze tudom, kimélni akart... Azonban azt is rögtön gyanítottam, hogy valószínűleg nem ez volt az egyetlen 'kegyesen elhallgatott' története.||Életem egyik legjelentősebb fegyvertényeként könyvelem el ma is, hogy az Osztapenko történetet - az igazit - meg a többit is, meg kell írnia, hogy megmaradjon. Nekem, az unokáknak, sőt, talán egy kicsit a többieknek.