A kötet középpontjában a 20. század első felének szellemi folyamatait vizsgáló tanulmányok és esszék állnak. Móricz, Németh László, Illyés Gyula, Bibó István, Szabó Dezső életm¹vének egy-egy sajátos metszetéről, területéről ír. Látszólag talán nem központi kérdésekről, valójában mindig az egészről, az életm¹vek lényegére utalva, azok, és ezen túlmenően a magyar kultúra egészében gondolkodva. Gróh Gáspár számára nincs részkérdés: a tárgyalt szerzők világához közelítve nemcsak azok mélyebb megismerését teszi lehetővé, hanem a korszak magyar eszmetörténetét, a magyar gondolkodás belső mozgását világítja meg. Ez teszi természetessé, hogy az életm¹vek középpontjától távolinak t¹nő témákat is tényleges súlyuknak megfelelően tárgyalja. Így elemzi Füst Milánnak a hajdani Magyarország Felvidékéhez f¹ződő élményeit vagy Liszt Ferencnek a magyar nemzeti, illetve népzenéhez való kapcsolatát. A tanulmányok centrumában a nemzet a modernizáció összefüggésében jelenik meg, a magyar hagyomány továbbvitele a m¹vészi és közéleti demokrácia dimenziójában kapja meg ma is alapvetően fontos jelentését. Gróh Gáspár szívesen ír olyan kérdésekről, amelyek a szellemi élet nagy törésvonalai körül találhatók, és többnyire komoly viták középpontjában állnak. Õ maga azonban nem e polémiákat akarja folytatni: olyan összefoglaló álláspont kialakítására törekszik, amelyik a hitviták helyett az értelmes párbeszéd alapja lehet.