Püski Kiadó

Ugrás a Tartalomhoz »

*

Tápay-Szabó László: A bolsevizmus magyarországon

Készletinformáció: Készleten

-
+
3 990 Ft
A proletárdiktatúra okirataiból
 
A bolsevizmus 1919-es rémuralma felkészületlenül érte a magyar polgári réteget, ráadásul az még évekkel később is az átélt sokk hatása alatt próbálta értelmezni és megmagyarázni az elképzelhetetlent.A proletárdiktatúrát követően azonnal elkezdtek megjelenni azok a könyvek, cikkek, amelyek keresték az okokat és igyekeztek felfedni az események mozgatórugóinak hátterét, azzal a szándékkal, hogy soha többet ne ismétlődhessen meg az a borzalom, ami akkor megtörtént. Akkor még nem is sejtették, hogy 1918 és 1919 véres valósága csak az előszobája annak a pokolnak, amely 1945 után következett.Ebbe az okokat és a terror időszakának lefolyását kutató és elemző könyvek sorába illeszkedik bele Tápay-Szabó László 1919-ben (!) megjelent „A bolsevizmus Magyarországon” című könyve, mely joggal vívta ki a keresztény polgári sajtó elismerését is.Ez alapján is láthatjuk, nem meglepetés, hogy 1945-ben Tápay-Szabó László könyve is a betiltott és elkobzott művek tárát gazdagította és mindmáig úgy tűnt, a kommunista diktatúra cenzúrája sikeresen kiradírozta a magyar történelemből. A mű 1919-es kiadása után 2022-ben jelenik meg újra. * Tápay-Szabó László (1877–1941) újságíró, író. A „Szegedi Híradó” és a „Budapesti Hírlap” (1893), a „Szegedi Hírlap” (1894), majd a budapesti „Hazánk” munkatársa, a nagyváradi „Tiszántúl” felelős szerkesztője (1896–1898), az „Arad és Vidéke”, a „Pesti Napló”, a „Pesti Hírlap” (1898–1901), majd a „Budapesti Hírlap” és az „Esti Újság” munkatársa és „Az Est” segédszerkesztője (1901-től).1918-tól a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem magántanára, az „Új Nemzedék” című lap főszerkesztője (1919–1923). 1923-tól az USA Columbia Egyetemén a magyar nyelv és irodalom tanára. Hazatérése után a „Pesti Napló”, majd az „Újság” munkatársa, 1930-tól a szegedi tudományegyetem tanára.

További információk

CímkeNem
Méret15 x 22 cm.
Terjedelem248
ISBN9786155374852
SzerzőTápay-Szabó László
SzerzőkNem
KiadóKárpátia Stúdió

Termék címkék

Használjon szünetet a címkék elválasztásához. Használja az aposztróf jelet (') kifejezésekhez.

  • Gyors kiszállítás  GLS futárszolálattal
  • Kérdése ven? Hívjon minket! +36 1 375 7763
  • Online kedvezmények! Vásároljon webshopunkban!

Elérhetőségeink

Üzletünk címe: 1013 Budapest, Krisztina krt. 26.

E-mail: puskikiado@gmail.com

Telefon: +36 1 375 7763, +36 1 214 3905

Hétfő-Péntek 10-17

 

[profiler]
Memory usage: real: 24379392, emalloc: 23221024
Code ProfilerTimeCntEmallocRealMem