A kötetben szereplő virágok - bár némelyiküket (pity-pang, százszorszép, aggófű, pásztortáska) a belvárosi parkokban is felfedezhetjük - elsősorban réti, erdei, mezei vadvirágok, amelyekhez egy-egy szentet társított a falusi nép fantáziája. Ennek okát Bálint Sándor, a szakrális néprajz tudósa abban látta, hogy ezek zöme gyógynövény, amelyeknek a hatását "foganatosabbá" tenni. Vannak itt olyan virágok is, amelyeknek rendkívüli szépsége vagy lehetséges vallási vonatkozása juttatott eszükbe egy-egy szentet. Az ő ünnepe és az ahhoz kapcsolt mezőgazdaság, időjárási megfigyelések alapján alakult ki, hogy melyik szenthez melyik növényt társítsák. Ezeknek a közismert szenteknek az ábrázolásait érdekes módon a belváros templomaiban is megtalálhatjuk, sokszor éppen azzal a tulajdonságukkal, amelyik a virágukhoz kapcsolja őket.