A két világégés, a többszöri impériumváltás a 20. századi Kárpátalján is korszakos változásokat eredményezett, különösen az egyházak és a vallásgyakorlat terén. Chira Sándornak (1897-1983), a Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye püspökének, a meggyilkolt Romzsa Tódor utódának hosszú, küzdelmes életpályája átíveli az egyházmegye történetének jelentős korszakát, jól szemléltetve a térség legnagyobb vallási felekezetének szenvedéstörténetét. Töretlen hite és derűs missziós lelkülete, sztoikus, hősies kitartása, valamint érték- és közösségteremtő, tanúságtevő szolgálata meghozta a maga gyümölcsét: halála után mindkét hazájában (Kárpátalján és száműzetésének helyszínén, a kazahsztáni Karagandában) virágzó egyházi életet hagyott hátra, kiérdemelve helyét a „fehér vértanúk” sorában. Életének első fele a növekedésé, a lelki és szellemi gyarapodásé, a lelkes és sokrétű szolgálaté, végigjárva a meredeken felfelé ívelő utat a falusi paróchustól a szemináriumi spirituálisig, illetve tanárként és rektorként, kanonokként és pápai prelátusként, végül titkos püspökként. A kemény korszakváltást, hitének és elköteleződésének kemény próbatételét hozza magával a II. világháború után erőszakosan terjeszkedő, Kárpátalját is bekebelező szovjet birodalom. Egyháza és Róma iránti hűségéért hétévi börtönbüntetés a Gulágon, majd azt követően a szülőföldjéről való 26 évi száműzetés lesz Chira püspök osztályrésze. A száműzöttek városában, Karagandában második otthonra lel a német és lengyel, ukrán és litván hívek között, megtalálva a módját annak, hogy az ötezer kilométer távolság ellenére, hogyan lássa el püspöki teendőit munkácsi egyházmegyéjében is.