Örkény István három legismertebb kisregényét jelentette meg a Palatinus Kiadó szép kivitelben, könyvészetileg is igényes formában. A Macskajáték, a Tóték és a Rózsakiállítás az író érett korszakának egy-egy jelentős állomását képviseli. A Macskajáték (1963) az öregedés drámája. Félretéve a hagyományos elbeszélés eszközeit, a szerző két idős asszony, a valaha csodálatosan szép Szkalla-nővérek levelezésén, telefonbeszélgetésén keresztül egy tipikus kelet-európai család sorsát ábrázolja, miközben egy szerelmi háromszög története bontakozik ki előttünk. A Tóték a háború abszurditásának és általában a hatalom működésének realista köntösbe öltöztetett parabolája. A Rózsakiállítás a szerző kései művei közé tartozik. A három haldokló ember utolsó napjainak filmezéséről szóló mű egyfelől arra kérdez rá, hogy megtalálható-e a halállal való szembenézés hiteles, személyre szabott magatartásformája, másfelől viszont számot vet a művészi ábrázolás lehetőségeivel is. Örkény István a Macskajátékról: "A Macskajáték meséjét énelőttem már több ezren elmesélték. Arról szól, hogy két ember szereti egymást, de akadályok lépnek föl, s a csábító harmadik (akit ez esetben Paulának hívnak) minden női varázsát latba vetve magához láncolja a férfit, s a boldog pár oltár elé lép. Ez a szerelmi háromszög csak abban különbözik elődekől, hogy szereplői nem tizen-, nem is huszon-, hanem hatvan-egynéhány évesek." a Tótékról: "1943 január 13-án, a Don kanyarban, elkezdett lefelé gördülni az a szikla, mellyel a magyar hadsereg sziszüphoszi sorsa elvégezterett. Hatvanezer ember fagyott meg ott, abban az aknatűzben, a jeges szélben, a hóban. Az, hogy én élek, a valószínűségnek egészen kicsike töredéke csak. Talán ezért van az, hogy az ő telük, az ő sorsuk azóta sem hagyott megnyugodni. A Tóték nem róluk szól, vagy nemcsak róluk, sőt, talán egészen másról, de én írás közben mégis mindig rájuk gondoltam. A legtöbben ülve fagyiak meg, s ahogy ott ültek, márványba fagyott arccal, még most is hátamban érzem a tekintetüket." a Rózsakiállitás-ról "Három ember búcsúfelléptét próbáltam megírni. Egyszerű, ismerős alakokét, amilyenek százával járkálnak körülöttünk. Nem történik velük semmi más, mint mindannyiunkkal, ha majd üt az óránk, de ami történik, ővelük másképpen történik; erről a másról szól a kisregény."