Hiánycikké vált a színvonalas publicisztika, hiánycikknek számít a sajtó önreflexiója is.„Ki védi meg a sajtót a sajtótól, attól a törekvésétől, hogy együgyűvé váljon, mert a bárgyúság kelendőbb, mint a gondolat?” – teszi fel a kérdést Gótvárosi levelek című kötet egyik magánreflexiójában Ambrus Attila.Például a hozzá hasonló újságírók, felelhetnénk erre. Az olyan fajsúlyú, minőségű, alapállású, értékorientációjú jegyzetek, glosszák, kisesszék, tárcák, amilyenekből ez a rendhagyó könyv felépül: szerves – vezérelvvel bíró – egységgé, nem pedig cikkek halmazává.Olyan világban élünk, ahol „az újságok példányszáma egyre csökken, ezért a szerkesztőségeket karcsúsítják, és lelkes amatőrök írásaival helyettesítik a hivatásos újságírók cikkeit”.
Nem tudtak egymás nélkül teljes értékű életet élni. Az, ahogyan Kuncz Aladár belefelejti Ady Endrét nem-szereplőként a regénybe, vagy ahogyan egyes Kaffka-versek belesimulnak az Ady-poémákba - mind mind azt sugallják, hogy az óriástestvérek - Kaffka Margit, Szabó Dezső és Kuncz Aladár - alkotói magán-univerzumukban csak úgy tudtak biztospályás bolygóként létezni, ha megvilágították, rivaldafénybe állították... egymást.