Ha a szíve-lelke, az indíttatása, a törekvése magyar, el kell olvasnia ezt a könyvet. De el kell olvasnia akkor is, ha meglepő dolgokat akar megtudni önmagáról, mélyebben szeretné megérteni, miért is olyan az élete, amilyen, és legalább megsejteni valamit az elkerülhetetlen elmúlásról.Avagy ha a politika 'titkosított' érthetetlenségei mögé akar látni, illetve be akar pillantani a véges és a végtelen rejtelmeibe.

Babucs Zoltán (Jászberény, 1974) tősgyökeres jászkun család sarja, felesége, a kézdivásárhelyi születésű Madarász Éva. Hadtörténész-muzeológus, felsőfokú tanulmányait a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen végezte. A Magyarságkutató Intézet Történeti Kutatóközpont ügyvivő szakértője és a Magyar Hírlap (polgári közéleti napilap) lapszerkesztője. Szakterülete: a második világháborús Magyar Királyi Honvédség, az 1848/49. évi magyar függetlenségi háború honvédseregének története, a jászkunok és a székelyek katonáskodása. Ötszáznál is több tanulmány, tudományos cikk mellett harminc kötet szerzője vagy társszerzője, sajtó alá rendezője. Kutatási területének országosan elismert szakértőjeként a közmédia műsorainak és adásainak szereplője, ünnepi megemlékezések meghívott történész előadója a Kárpát-medencében és azon túl is. Korábban hadtörténeti írásai, tanulmányai a Nagy Magyarország konzervatív történelmi periodikában és a Történelemportál magazinban láttak napvilágot. Cikkei 2011 óta olvashatóak a Magyar Hírlapban - míg 2016-ban a Magyar Idők és a Magyar Demokrata hasábjain is jelentek meg írásai -, valamint a felvidéki Magyar7 hetilapban, a Rubicon és a Trianoni Szemle történelmi folyóiratokban. Publikációi az interneten is megtalálhatók, önálló hadtörténész rovata van a felvidéki Felvidek.ma honlapon. "Oradea meghalt. A halál oka: a jog és igazság hajnalának pirkadása. A második bécsi döntés ezt az elnevezést letörölte Európa térképéről. Az idő, az emlékezés végtelen és szenvedésvirágoktól ékes mezején, fejfát állított a város román neve fölé és korombetűkkel rákarmolta: élt 21 évet... A magyarság mindörökre szeretné kitörölni emlékezetéből a megalázottságnak, szolgasorsnak és bilincséletnek letűnt szomorú napjait. Nagyvárad 1940. szeptember 6-án hosszú tetszhalálból feltámadt, új életre kelt. Az a ragyogó, napsugárözönben tündöklő lázasan szép nap, amelyen honvédcsapataival együtt Nagyvárad köveire először lépett a Legfelsőbb Hadúr, biztató, reményt adó útmutatás maradt arra, hogy a magyarság el kell érkezzék az annyi szenvedéssel kiérdemelt jobb jövő ígéretföldjére is." - jegyezte fel Árvay Árpád. Időutazásra invitáljuk az olvasót, hogy e kötet és az abban található 250 archív fénykép segítségével megismerje Szent László városának nyolcvan esztendővel ezelőtt hazatérését.

Szent György Lovagrend XXIV. nyári egyeteme összegyűjtött előadások Rozsnyó 2017A kötet, kemény kötésű, cérna fűzött, B5 formátumú, 320 oldal terjedelemben, tömérdek színes képpel. A kötet tartalmazza a Felvidéki Nagypriorátus 2011 és 2017 közötti tevékenységét taglalja.A XXIV. nyári egyetem két jeles eseményhez kötődött: a reformáció ötszázadik évfordulójához, illetve első lovagkirályunk, Szent László trónra lépésének 940., valamint szentté avatásának 825. évfordulójához.

.

.

A nemes családok leszármazását taglaló újabb kötet, amely két megye nemes családjait tartalmazza egy kötetben. A kötetet számos színes címer, kastély, kúria fotója gazdagítja, valamint névjegyzék teszi könnyen áttekinthetővé.

Már több mint 100 éve, hogy az utolsó magyar kormányzó Fiume (mai hivatalos nevén: Rijeka) elhagyására kényszerült. Ezzel új fejezet kezdődött a – Szent Koronánk ékkövének 1779-től számított – város történetében. A már addig is két ízben erővel megszakított újkori magyar fennhatóság nem egészen másfél évszázada azonban bátran állhat a történelem ítélőszéke elé. A magyar közigazgatás második visszatérésétől, azaz 1870-től soha nem látott ütemben fejlődő kikötőváros az I. világháború előestéjére – nagyrészt az óriási mértékű állami szerepvállalásnak köszönhetően – Európa 10. legnagyobb kikötőjévé küzdötte fel magát. A töretlenül fejlődő Fiume persze – miként napjainkban, úgy a XX. század elején (is) – mindenkinek mást jelentett: a tőkepénzes mágnások, a robotoló dokkmunkások, a hazától végleg itt búcsúzó kivándorló százezrek, a tenger viszontagságaihoz szokott „hajós emberek”, a helyi polgárok vagy a pesti kávéházak törzsvendégei hol előnyeit, hol hátrányait vagy éppen idealizált képét tapasztalhatták meg. Juhász Imre több vonatkozásban is hiánypótló könyve felidézi Fiume történelmi múltját, és nagyszámú fotó segítségével valódi időutazásra és képzeletbeli sétára invitálja az olvasót. Kuriózuma a várost érintő magyar jogszabályokra fókuszáló jogtörténet – amely hangsúlyosan kapott helyet a műben –, mivel ilyen összefoglalás eddig nem jelent meg magyarul. Végre nem más nemzetek, ellenérdekelt utódállamok politikailag motivált, a történelmet legjobb esetben is agyonhallgató bédekkerét tarthatjuk kezünkben, hanem igazi „szerelmes földrajzot”, amely minden magyarul érző embernek közelebb hozhatja közös múltunk egy darabját.

*

.2

A vármegyék nemes családjait feldolgozó sorozat újabb kötete, amely hála a nyitra-megyei levéltárosok áldozatos és értékmentő munkájának, valamint a szerző fáradságot nem ismerő kutatásának az egyik legalaposabban feldolgozott megye lesz. A kötetet számos fekete-fehér kastély illusztráció és színes mellékletként a legnevesebb családok címere díszíti.

Szluha Márton nemes családok sorozatának e kötetének első vázlatát és mintegy másfél tucat családfáját még Szluha Márton kezdte el összeállítani, az ő kéziratos örökségét gondozta az elhivatott szerzőpáros, Késmárky István és Simon István. A Kiadó előszava: A Heraldika Kiadó legnagyobb ívű vállalkozása családtörténeti, genealógiai művek kiadása. Sajnos, évtizedekig mostohán kezelt műfaja volt a történetírás, történetkutatás ezen ága. Örvendetes azonban, hogy az 1945 előtti időszakban dolgozó családtörténészek nyomdokain járva, újraéledt a genealógia művelése. Több kisebb műhely is kötelességének tartja, hogy a múltbeli mulasztásokat pótolja, a családtörténeti tudásunkat – amennyire lehet – napjainkig kutassa, és az eredményeket közkincsé tegye. Ezt egészíti ki főleg a rendszerváltozás óta nagyszámú, magánkezdeményezéssel létrejött kiadvány is. Az elmúlt három évtizedben talán a legjelentősebb munkát a Heraldika Kiadó köré tömörült kis létszámú, de annál lelkesebb csapat végezte és végzi napjainkban is. Munkájuk révén egy-egy vármegye nemesi családjainak története, családfái válnak ismertté. A huszadik század zivataros évtizedei sok család sorsát megpecsételték az elcsatolt területeken és a maradék Magyarországon egyaránt. Kiket az utódállamok magyarságot elnyomó türelmetlensége, kiket a kommunista rendszer osztályellenséget kiáltó politikája tört meg. Sok család ilyen okokból szétszóródott a nagyvilágban. Vannak hatalmas területei a történelmi Magyarországnak, ahonnan szinte teljesen eltűntek a magyar nemesi családok. Ez hangsúlyosan érvényes a Felvidék északi (nagyobbik) részére, de a történelmi Magyarország más területein sem sokkal jobb a helyzet. Ezeken a területeken kastélyok, városi paloták, templomok, családi sírboltok hirdetik a magyar nemesi családok egykori jelenlétét. Ritka üdítő kivétel, mikor egy-egy család ősei birtokát visszaszerezve igyekszik azt új élettel megtölteni, romjaiból, hamvaiból feltámasztani. Az ilyen családtörténeti kötetek tartalma szép példája annak, hogy a magyar nemesi családok mennyire jelentenek köteléket az ország különböző területei között. Házasodások, hivatalvállalások birtokszerzések révén egy-egy nagyobb család tagjai az ország legtávolabbi részeibe is eljutnak, és vernek gyökeret. A Heraldika Kiadó e hagyományát van szerencsénk folytatni most a Pozsony vármegye nemesi családjait bemutató vaskos kötettel, melyet néhai Szluha Márton jeles genealógus hagyatékát felhasználva Késmárky István és Simon István genealógus illetve történész állítottak össze. Pozsony vármegye hangsúlyosan fontos, hiszen évszázadokig a vármegye székhelye, Pozsony az ország fővárosa volt, koronázó város, színes társadalmi összetétellel. A város és a vármegye gazdag magyar történelmi múlttal rendelkezik, és szerény magyar jelennel. Pozsony neve a magyar emberek számára sejtelmesen ismerősen cseng. Járva a vármegyét, a várost, a kövek magyar történelemről beszélnek, noha a szembe jövő emberek jó része nem ismerős számunkra. A dévényi Millenniumi Emlékmű, a pozsonyi vár, a koronázó templom, a Fadrusz János alkotta lerombolt Mária Terézia szobor, a nagyszombati egyetem, rengeteg műemlék, templomok, kastélyok, patinás iskolák. Nekünk, magyaroknak egyebet jelent, mint a város és a vármegye jelenlegi urainak. A Pozsony vármegye nemesi családjainak történetét bemutató kötet ugyanakkor kötelék a múlt és a jelen között. Bár szétszórattattak ezen családok, kiknek tagjai az évszázadok során jelentős mértékben hozzájárultak a megye közéletének, kultúrájának, egyházi életének formálásához, fejlesz¬téséhez, jelenleg is sokan büszkék származásukra, őrzik családi hagyományaikat, emlékeiket. És vannak többen, akik ma is őseik földjén élnek. Hittel viszik tovább a hagyományt, bizakodnak, szerényen építkeznek. Genealógiai köteteinket forgatva sokszor az elmúlás érzése keríti hatalmába az embert, a lezárult, végeszakadt történelem érzete. Viszont ha ismerjük, megismerjük történelmünket, láthatjuk, hogy számtalanszor legyőztek bennünket, tartósan mások próbálták irányítani sorunkat, legtöbbször nem kedvező irányba, és mégis mindig volt tovább, újra tudtunk kezdeni, fel tudtunk állni nehéz helyzetünkből. Miért lenne ez most másként? Köszönöm néhai Szluha Márton genealógusnak, hogy több évtizedes munkájának fel nem dolgozott anyagrészét továbbörökítette, és munkatársainak, Késmárky Istvánnak és Simon Istvánnak, akik mun¬ká¬ja révén újabb és újabb vármegyéket, tájegységeket bemutató kötetek jöhetnek létre.

Az 1938-1941 közötti országgyarapítás végét jelentette a Délvidék visszatérése. A Magyar Királyság 1940 végére az 1938-1940 közötti területi visszacsatolások eredményeként közép-európai hatalommá növekedett, ám beszűkült külpolitikai mozgástere, hiszen a területi revíziót a tengelyhatalmaknak köszönhette, a németek és az olaszok pedig az angolszászok ellen hadakoztak, akikkel - titokban - gróf széki Teleki Pál miniszterelnök jó viszonyra törekedett. Teleki érezte, hogy ekkorra elfogyott körülöttünk a levegő, és félelmei akkor váltak valóra, amikor az 1941 márciusának végén kirobbant jugoszláv krízis alkalmával két tűz közé került. Magyarország geopolitikai helyzetéből adódóan kénytelen volt a tengelyhatalmakkal együtt "menetelni", de a tervezett jugoszláv hadjáratba való bekapcsolódás feltételeként a Legfelső Honvédelmi Tanács három kritériumot szabott meg: ha Jugoszlávia, mint önálló állam megszűnik létezni; ha a térségben hatalmi vákuum alakul ki, ha a délvidéki őshonos magyar nemzetrészt bármilyen veszély fenyegeti. Teleki hiába üzent a briteknek, azok egyáltalán nem voltak tekintettel Magyarország geopolitikai helyzetére, jelezték, ha Magyarország engedélyezi, hogy a németek átvonuljanak területén, megszakítják a diplomáciai kapcsolatokat, ha pedig a honvédség részt vesz a jugoszlávok elleni hadműveletekben, az hadüzenetet eredményez. Teleki politikai működésének csődjét vélte látni, és 1941. április 3-án - napjainkig sem kellően tisztázott módon - tragikus körülmények között elhunyt. Jugoszlávia felbomlásakor, 1941. április 10-én a minisztertanács proklamációt fogalmazott meg: "A független és önálló horvát állam megalakulásával Jugoszlávia megszűnt létezni és alkotóelemeire bomlott. Ezzel egyidejűleg parancsoló kötelességünkké vált, hogy a Magyarországtól 1918-ban elszakított területet és az azon nagy tömegben élő magyarság sorsának és helyzetének biztosítását újból a kezünkbe vegyük. Olyan szent nemzeti kötelesség ez, amelyet haladéktalanul teljesítenünk kell."A délvidéki bevonulás szó szerint puskaporos volt és össze sem lehetett hasonlítani a felvidéki vagy az erdélyi "csókhadjárat" eseményeivel. A bevonuló honvédeket a csupán a magyarlakta településeken fogadták örömmel, a svábok hűvös távolságtartással, a szerbek pedig többnyire - mint például Szabadkán, Pacséron és Zomborban - ellenségesen. Az országgyarapítás utolsó fejezetét képezte a Délvidék visszacsatolása. A magyar királyi 3. honvéd hadsereg 1941. április 11-én indított támadásának köszönhetően visszatért az anyaország kebelébe a Bácska, a Muraköz és a Baranya-háromszög. Mindezért súlyos árat fizettünk, országunk feladta az 1939 szeptembere óta alkalmazott fegyveres semlegesség elvét, és végképp elkötelezte magát a tengelyhatalmak oldalán, majd pár hónappal később a Szovjetunió és szövetségesei elleni hadviselő felek sorába lépett az újabb világháborúban. A délvidéki bevonulás időszakában - a hadműveletekből adódóan - többnyire hivatásos és tartalékos tisztek, tartalékos tisztjelöltek maradtak fent, viszonylag nagyobb számban, így ezen felvételek képezik a kötet alapját, tekintettel arra, hogy a mai olvasóközönség előnyben részesíti a fényképes könyveket. A fényképfelvétel, mint forrás, olykor jóval több információt tartalmaz, mint bármely visszaemlékezés vagy levéltári dokumentum, különösen akkor, ha tudjuk, mikor és hol készült, kik vannak a felvételen. A fényképek, délvidéki emlékbélyegzőkkel ellátott képeslapok, plakátok mellett - amelyek a szerző és magánszemélyek gyűjteményeiből származnak - a Magyar Távirati Iroda napi jelentései, napló- és visszaemlékezés részletek idézik fel a Délvidék hazatérésének időszakát. A kötet tartalmából adódóan nem csak a délvidéki őshonos magyar nemzetrész, hanem a délvidéki és anyaországi magyarság összetartozását és nemzettudatának megerősítését kívánja szolgálni.

A történeti kutatás szempontjából szerencsés körülmény, hogy a XIV. századtól kezdődően a megyére vonatkozó oklevél anyag viszonylag jól megőrződött (például a Leleszi Konvent hiteleshelye, perek dokumentumaival és számos család magánlevéltárával stb.). Az oklevelek feldolgozottsága azonban még nincs kellően előrehaladott állapotban. Közismert, hogy a középkori okiratok alapján általában igen nehéz kibogozni az egyes családok leszármazási viszonyait, mivel a „családnevek” maihoz hasonló használata még nem alakult ki, a „keresztnévhez” kapcsolódó név pedig inkább a birtokot, vagy a lakhelyet jelölte, és ez egyetlen „személy” esetében is, többféle lehetett, vagy időnként változ­hatott. A nemesek aránya ebben a megyében az összlakosság 3%-ára becsülhető, ami valamivel az országos átlag alatt marad. Engel Pál tanulmánya kimutatja, hogy a teljes népességen belül a nemesek – a saját belső differenciáltságuk ellenére – zárt közösséget alkottak. Ez a zártság elsősorban a dinasztiavál­tások időszakaiban lazult jelentősen. Nagyobb társadalmi mobilitás – egyes családok felemelkedése és lesüllyedése – ilyenkor volt sokkal gyakoribb (a lázadások, hűtlenségi perek miatt). Az olvasmánynak melegen ajánlható tanulmány bemutatja az egyes család-típusokat, a vagyonosság és a tipikus politikai ambíciók összefüggéseit és („karrier”) lehetőségeit, valamint nagy vonalakban ismerteti a nagyobb „rokonságokat”, melyeknek összefoglalását meg sem kísérelhetjük e rövid bevezető keretei között, de több jelentős család leszármazását is közöljük, főleg azokét, ahol viszonylag sok újabb adatot sikerült találni.

Balogh Barna, az India hipnózisáról, Kelet szuggesztiós jógájáról írott munkájában nemcsak összehasonlítja Kelet és Nyugat hipnózisát, hanem az indiai beavatottak tanításai alapján gyakorlatot is ad az érdeklődő kezébe azáltal, hogy miként alkalmazhatjuk mindennapi életünkben az indiai auto- és verbálszuggesztió csodálatos törvényeit. A szerző a több mint 4000 éves dsar-phunk módszer gyakorlati alkalmazását mutatja be olvasóinak, és nem csak a boldogulás ősi titkára, hanem az életművészet bölcsességére is megtanítja az erre fogékony érdeklődőt.

Az 1938-1941 közötti országgyarapítás végét jelentette a Délvidék visszatérése. A Magyar Királyság 1940 végére az 1938-1940 közötti területi visszacsatolások eredményeként közép-európai hatalommá növekedett, ám beszűkült külpolitikai mozgástere, hiszen a területi revíziót a tengelyhatalmaknak köszönhette, a németek és az olaszok pedig az angolszászok ellen hadakoztak, akikkel - titokban - gróf széki Teleki Pál miniszterelnök jó viszonyra törekedett. Teleki érezte, hogy ekkorra elfogyott körülöttünk a levegő, és félelmei akkor váltak valóra, amikor az 1941 márciusának végén kirobbant jugoszláv krízis alkalmával két tűz közé került. Magyarország geopolitikai helyzetéből adódóan kénytelen volt a tengelyhatalmakkal együtt "menetelni", de a tervezett jugoszláv hadjáratba való bekapcsolódás feltételeként a Legfelső Honvédelmi Tanács három kritériumot szabott meg: ha Jugoszlávia, mint önálló állam megszűnik létezni; ha a térségben hatalmi vákuum alakul ki, ha a délvidéki őshonos magyar nemzetrészt bármilyen veszély fenyegeti. Teleki hiába üzent a briteknek, azok egyáltalán nem voltak tekintettel Magyarország geopolitikai helyzetére, jelezték, ha Magyarország engedélyezi, hogy a németek átvonuljanak területén, megszakítják a diplomáciai kapcsolatokat, ha pedig a honvédség részt vesz a jugoszlávok elleni hadműveletekben, az hadüzenetet eredményez. Teleki politikai működésének csődjét vélte látni, és 1941. április 3-án - napjainkig sem kellően tisztázott módon - tragikus körülmények között elhunyt. Jugoszlávia felbomlásakor, 1941. április 10-én a minisztertanács proklamációt fogalmazott meg: "A független és önálló horvát állam megalakulásával Jugoszlávia megszűnt létezni és alkotóelemeire bomlott. Ezzel egyidejűleg parancsoló kötelességünkké vált, hogy a Magyarországtól 1918-ban elszakított területet és az azon nagy tömegben élő magyarság sorsának és helyzetének biztosítását újból a kezünkbe vegyük. Olyan szent nemzeti kötelesség ez, amelyet haladéktalanul teljesítenünk kell."A délvidéki bevonulás szó szerint puskaporos volt és össze sem lehetett hasonlítani a felvidéki vagy az erdélyi "csókhadjárat" eseményeivel. A bevonuló honvédeket a csupán a magyarlakta településeken fogadták örömmel, a svábok hűvös távolságtartással, a szerbek pedig többnyire - mint például Szabadkán, Pacséron és Zomborban - ellenségesen. Az országgyarapítás utolsó fejezetét képezte a Délvidék visszacsatolása. A magyar királyi 3. honvéd hadsereg 1941. április 11-én indított támadásának köszönhetően visszatért az anyaország kebelébe a Bácska, a Muraköz és a Baranya-háromszög. Mindezért súlyos árat fizettünk, országunk feladta az 1939 szeptembere óta alkalmazott fegyveres semlegesség elvét, és végképp elkötelezte magát a tengelyhatalmak oldalán, majd pár hónappal később a Szovjetunió és szövetségesei elleni hadviselő felek sorába lépett az újabb világháborúban.

Jézus-hitű magyar szerző, magyar szellemű, a teljes magyar múltat felölelő műve. Szakítva a hagyományos politikatörténeti korszakolással, a sajátos Kárpát-medencei keresztút tizennégy stációját mutatja be a hadifejlemények tükrében. Az ezeregyszáz esztendős államiság állandó fegyveres küzdelmének középpontba állításával a nemzet minden külső és belső veszély ellenére érvényesült túlélése kap hangsúlyt. Az így nyert önismeretnek kell erősítenie a mára nyolc államiságba és jelentős szórványba szorított magyarság önbecsülését és önrendelkezésbe vetett hitét.

Képes emlékkönyv a doni áttörés 80. évfordulója alkalmából.

*

Köztudott, hogy a II. világháború utáni gyászos évtizedek befagyasztották hazánkban is az őstörténeti, sőt minden egyéb kapcsolódó kutatásokat. A "múltat végképp eltörölni" sokszor harsogott szavainak jegyében bizony elhalt minden újfajta vizsgálódás. Ennek természetes, ugyanakkor bizonyos mértékig érthető következménye volt, hogy a rendszerváltást követően valósággal özönlöttek mindazok a "kutatások", amelyekhez csak egy ceruza - na jó, újabban egy számítógép - és némi fantázia kellett. Ezek bizony sokszor áttörték a józan ész minden normális határát, és ugyanakkor az újra - a tiltottra, a hiányzóra - éhes és fogékony olvasótábor mindezt kritika nélkül felhabzsolta. Most azonban már eljött a valóságos józan ész ideje, amikor ezeket a science fiction termékeket szigorú szakmai kritika alá lehetett és kellett vonni, s erre vállalkozott most Csajághy György ebben az új könyvében. [...] E könyv nagy érdeme, hogy a szerző vállalkozott ezeknek a népszerűvé erősödött (hipo-téziseknek) a kritikai ismertetésére, amelyeket eddig a jó szándékú, de szakmailag felkészületlen olvasók bizony gondolkodás nélkül lenyeltek, befogadtak. Ezek közül talán az "Arvisura" volt a legnépszerűbb, amelyre később, még mostanáig is, sokan hivatkoznak. De az etruszk-magyar rokonságnak is sok híve volt (talán még van is?), azután a Kárpát-medencei ősiség, a boszniai piramisok, meg a sosemvolt iszfaháni kódex hun szótára sem maradt meg a vakon hívő tömegek számára ismeretlenként. [...] Csajághy György egyedülálló érdeme, hogy a jelenkor tudatromboló, félrevezető nézeteit most csokorba gyűjtötte, és végtelenül alapos, kiváló forráskritikával elemezte, [...] lezárja azokat a zsákutcákat, amerre NEM LEHET ÉS NEM ÉRDEMES próbálkozni. Így most több energia szabadul fel a reális és valószínűsíthető irányokba, amelyek egyre több és több új bizonyítékot tárnak fel."

*

A nemes családok leszármazását taglaló legújabb kötet, amely két megye nemes családjait tartalmazza egy kötetben. A kötetet számos színes címer, kastély, kúria fotója gazdagítja, valamint névjegyzék teszi könnyen áttekinthetővé.

Dr. Zachar Krisztián kötete a magyarországi és európai gazdasági kamarák világába enged betekintést. A közel egy évtizedes kutatómunka eredményeit rögzítő monográfia lehetőséget ad a gazdasági kamarai mozgalom magyarországi és európai történetének megismerésére, a kamarai feladatok korszakokon átívelő összehasonlítására és elemzésére. Részletesen bemutatásra kerülnek az érdekképviseletek törvény adta feladatai és lehetőségei mellett a kamarák saját célkitűzései, szolgáltatásai, valamint külön hangsúllyal a mozgalom rendszerváltást követő útkeresése is. Az interdiszciplináris vizsgálat ugyanakkor európai kontextusba is helyezi e kérdéskört, feltárva a par excellence "kamarai állam", Ausztria, hasonló strukturáit és bemutatva az európai szintű érdekegyeztetés történelmi gyökereit és hagyományait, valamint az Európai Unió szintjén megjelenő gazdasági érdekképviselet lehetőségeit.

A kötet a hadtörténeti események ismertetésén túl bepillantást enged a honvédek és a felszabadult magyarság gondolataiba, érzéseibe, nem csupán visszaemlékezés részletek közlésével, hanem felvidéki, kárpátaljai és anyaországi családok, gyűjtők féltve örzött fotóalbumaiból előkerült ezer fényképfelvétel segítségével, amelyek hűen ábrázolják a "magyar feltámadás hajnalhasadását".