Európa egyik legnagyobb folyója. Ez már önmagában is érdekes volna, de a Duna ennél sokkal több. Közel háromezer kilométeres útja során tíz országot és annál is több népet érint. Óriási hajóút, vízi sztráda. Olykor határ is. És persze hagyomány, história, sors, kultúra. Közös sors és közös kultúra. Ovidius és Pindarosz. A francia pokoljáró dudás, Louis-Ferdinand Céline. Esterházy Péter, Claudio Magris, Nick Thorpe, August Strindberg és Tímár György. A Nibelung-monda hősei, akik a világhódító Attila udvarába igyekeztek. A török alattvalóként született szefárd zsidó, a később osztrák íróvá lett, majd Angliába sodródott bolgár-spanyol Elias Canetti. Patrick Fermor, akinek a ködös Albionban, miközben James Joyce Ulyssesét olvassa, a pesti Duna-korzó virágárus lánykái idéződnek eszébe. Mindannyian Duna-utazók, és mind szóhoz jutnak Száraz Miklós György magával ragadó esszéfolyamában. És még ki mindenki! Mikszáth, Széchenyi, Szabó Lőrinc, Ady, Balassi... Térben és időben is izgalmas vízi barangolásra invitálja olvasóját a szerző. Néhány ezer kilométer és néhány ezer év. Oda vissza, fel és alá, egyszer a főmederben, máskor a mellék- vagy holtágakon, de mindig a kultúra folyójának hömpölygő vagy csordogáló vizén.

Száraz Miklós György művelődéstörténeti kötete nem elsősorban a székelyek történelméről szól, sokkal inkább a természetüket, szokásaikat, különösségüket igyekszik megragadni. De mert egy nép habitusa alakítja a történelmét, és a történelme alakítja a habitusát, ezért a szerző mégis a történelembe ágyazva igyekszik megismertetni velünk a székely népet, melynek saját földje, himnusza, zászlaja, szent hegye, és ami a legfontosabb, saját szabadsága van.