Mert igaz, hogy sem én, sem más nem tudja a székelyek eredetét okiratilag bebizonyítani, nem is lehetséges, mert azok a vitéz, Európát reszkettető húnok, bizony hártyára írt okmányokat nem hagytak hátra, hisz ők csinálták és nem írták a történelmet.”„Nagyon jellemzőnk tartom, hogy a székelyek késő letelepítésének elméletét, jobban mondva rögeszméjét, mind olyanok szellőztetik, akik a Székelyföldön nem jártak, a székely népet, annak földjét, e nép sajátságait, nyelvét, intézményeit, régibb államszerkezetét, öröklési viszonyait nem ismerik, s felületességükből ítélve, még a múltját sem tanulmányozzák, legalább nem kellő alapossággal: hanem felragadnak egy puszta állítást, s azzal szélmalomharcot folytatnak a történelmi igazságosság ellen.”

Sajátos műfajú könyv születik, amikor egy politikus adja írásra a fejét. A könyv alapvetően elméleti műfaj, a politika viszont többnyire a mindennapi cselekvés helye. Egy közszereplő ezért mindig ingoványos terepre téved, ha a napi eseményektől hátralépve, tágabb kontextusban gondolkodik a világ dolgairól és az országa helyzetéről. Különösen nehéz a helyzet, ha mindezt a harmincas évei elején - na jó, közepén - teszi valaki. Még egyetemista koromban az egyik tanárom előadásán hallottam ugyanis a következő adomát, amely jó időre megragadt bennem: "Fiam, aki fiatal korában sokat ír, az idős korában sokat szégyenkezik!" Mit tehetnék? Igyekszem cáfolni ezt a tételmondatot... Egy ilyen munka ráadásul szükségképpen nem teljes, nem csak leíró, és nem is feltétlenül objektív. Nem teljes, hiszen a valóságot sosem ismerhetjük meg egészen - ahogy mondani szokás: "tükör által homályosan látunk". Nem csak leíró, hiszen a politikában dolgozva nemcsak az a feladat, hogy megpróbáljuk megérteni a körülöttünk lévő világot, hanem hogy mindenhol, ahol lehetőség van rá, "hass, alkoss és gyarapíts". Nem is feltétlenül objektív, hiszen az események sodrában nincs mód tudományosan összevetni a tényszerűt az ideálissal. Azt sem szabad szem elől téveszteni, hogy a politikus írása és tevékenysége fölött végső ítéletet majd a történelem mond; a jelenben pedig szükségképpen vitát vált ki.