E kivételes közírói teljesítmény igencsak tág világ, s bár egy része napvilágot látott az elmúlt évtizedekben, épp a jelen kötet bizonyítja, hogy mennyire felfedezetlen valójában.Ahogy a címadó írásban, a Kicsike lángok a magyar éjszakában címűben is olvasható: Valahol valami mozdult mostanában a magyar lélekben is. Fölriasztotta az elmét, gondolat szikrája pattant, s valahol valaki meggyújtott egy gyertyát a vaksötétben. Valaki más meglátta a kicsike fényt, s gyertyát gyújtott ő is. A fény elin?dult, hogy legyőzze a sötétséget.

Torockó, a Mezőség, Székelyföld és a Szilágyság, a Küküllő vidéke és Kalotaszeg. Az erdélyi magyar népművészet kincsesládája oly bőséges, hogy jó néhány kötetre volna szükség ahhoz, hogy illő módon méltassuk, és az olvasót megismertessük minden változatosságával és gazdagságával. Ez a könyv nem kíván e sajátságos művészet lexikonja lenni, messze van attól. Mindössze egy kis mementót kíván állítani az emberi teljesítmény óriási mezején. Valami kopjafához hasonlót, mely egy távoli és magányos dombon áll valahol... A könyv azzal az állítással kezdődik, hogy a művészet a lélek tükre. Végződik azzal, hogy hozzátesszük: az ember lelkét Isten teremtette, tehát az Isten része. Azok pedig, akik megpróbálják egy nemzet lelkét kioltani, Isten ellen viselnek hadat. (Wass Albert - Astor, Florida, 1983 havában) Az amerikai kiadáshoz képest a jelen kötet gazdagabb képanyaggal lát napvilágot a sorozat részeként.

A bolsevizmus ördögi arcát mutatja meg a két rendkívüli regény, amelyek az emigrációban íródtak. Az átoksorából született új eszme, embertől, Istentől idegen, mert természetellenes, bejárja, felbolygatja a világot, fertőz, mert csábít, hatalomra juttatja a lustákat, a gyávákat, akik a hatalom eszközeivel uralkodnak. A vége a romlás, amely elkerülhetetlen, összegez az első regény. Történelmi panorámakép mindkettő, Erdély 20. századi történelmi kataklizmái között játszódik a cselekmény. Az Átoksori kísértetek Amerikában született főhőse - nagyapjához megtérve - húsz évet tölt Erdélyben 1936-1956 között, az Antikrisztus és a pásztorok története pedig egy falu története, melyet megszállnak a szovjet katonák. A történelemkönyvből nem ismerhetjük meg a nyomort, a háború szörnyűségeit, a kilátástalanságot, az elszabadult és céltalan gyűlöletet. Ezt festi elénk Wass Albert igen szemléletesen. A háborúk és a hidegháború mindennapjait mutatják be e regények, tematikusan össze is kapcsolhatók, hiszen a mikrotörténetek tulajdonképpen a kelet-európai tragédiákat mutatják be, Erdély megszállásának és kifosztásának képe a Baltikumtól a Balkánig érvényes: amit nem a szovjet és kommunista rombolás hajtott végre, azt megtették az átoksoriak, helytől és régiótól függetlenül, a belső árulók és kollaboránsok hálózatával együtt. Ily módon a hihetetlen erejű kulcsregények a kommunizmus és a kereszténység harcának története is, mondhatni felkavaró példabeszédek.

x

"Belehalt Istenbe, akit nem hitt, de megtalált." Irodalmi szenzáció: először jelenik meg a kultikus regény az eredeti befejezéssel, mely a hajdani első kiadás sajátja volt eddig. Az író ugyanis a regényfolyam végső lezárását, azaz az utolsó fejezetet két verzióban írta meg, melyek közül csupán egyik volt ismert eddig. A jelen kiadás mindkét szövegverziót tartalmazza, így gyakorlatilag két regényt olvasunk, hiszen a merőben más lezárás újra- és átírja a könyv üzenetét. Egy kis székely faluban a Monarchia legkülönbözőbb tájékairól verbuválódott cserkészek közül hatan elkötnek egy csónakot. A tákolmányt elragadja az ár, azonban mielőtt alázuhanna a zúgóba, megáll a víztömeg fölött, s csak akkor bukik a mélységbe, amikor a gyermekeket a helybéliek mind kimenekítették. A falubeliek csodát emlegetnek, és a hitét vesztett halász, Hiribi úgy dönt: ő is a víz szeszélyére bízza magát, megtapasztalandó, van-e Isten. Ha megmenekül, akkor bizonyára földi erő akasztotta meg a cserkészek csónakját is, ha nem, akkor Isten csodája óvta meg a gyermekeket. Végül Hiribi belevész a zuhatagba - és élete utolsó pillanataiban felülkerekedik kétségein az Isten létéről szóló bizonyosság. Ezzel a történettel indul Wass Albert egyik leghíresebb és kitűnő regénye, s természetesen ennek a hat gyermeknek az élettörténetével ismerkedhetünk meg.Részlet: "Azt mondtam, ugye, hogy a vén Hiribi évekig tagadta azt, hogy van Isten. Azért, mert a fiai meghaltak. De amikor látta, hogy egy evező nélküli csónak, amit hat gyerekkel elragadott a víz, megállt a vízesés fölött, ott ahol nem volt semmi, ami megakassza és addig állt ott, amíg mind a hat gyereket kimentették: akkor az öreg Hiribi arra gondolt, hogy talán mégiscsak van Isten, mindössze ő nem találkozott még vele. Nos tehát ez a vén Hiribi elhatározta, hogy végére jár a dolognak. Tudni akarta, hogy van-e Isten, vagy nincs. Nem csak hinni, hanem tudni. Fogta magát és beült egy másik csónakba, eldobta az evezőt és hagyta, hogy sodorja a víz a csónakot, ugyanúgy, mint ahogy annak a hat gyereknek a csónakját sodorta." A párhuzamos történeteket, a hat gyerek sorsát Baradlay tiszteletes követi végig, a szereplők pedig az utolsó fejezetben egy vonaton találkoznak újra hosszú évtizedek után. És itt jön a csavar: a két verzióban a zárótörténet különbözik...

Az amerikai emigráció "legmagyarabb" írójának, az Erdélyi Szépmíves Céh egykori neves alkotójának egyik legismertebb és több nyelvre lefordított regénye. A funtineli boszorkány reális elemekkel vegyített romantikus, meseszerű története - az író jelentősebb írásaihoz hasonlóan - a szűkebb szülőhazába, Erdélybe kalauzolja vissza az olvasóközönséget. A háromkötetes, terjedelmes regény hősnője a boszorkányosan szép havasi lány, Nuca. Az Istenszéke alatt, az Urszun él egy furcsa, kerek faházban apjával, a szótlan Tóderikkel. Nem ismer más törvényt, mint az erdők és hegyek törvényét, a jóságot sem Istentől vagy annak árnyékában tanulja meg, hanem a természettől. Élete nem könnyű, hiszen apját elviszik a csendőrök, így a tíz év körüli kislány magára és az emberek könyörületére utalva nő fel. Ragyogó szépségű fiatal nővé érik, aki mágnesként vonzza a férfiakat, akikről semmit sem tud. Boldogságra vágyik, de boldogtalan lesz, egy cigányasszony által megjósolt jövendő beteljesedése közepette: akit ágyába fogad, az meghal. Nuca először menekülne saját végzete elől. Szerelmes lesz a havasi király, Éltető uraság fiába. Kis kunyhót épít a Komárnyikon, ott várja szüntelenül a vadászidényt, ami elhozza hozzá szerelmesét és gyermeke apját. És a jóslat mintha hazudna, rövid időre megtalálja boldogságát, szeretete megtartja az úrfit egészen addig, amíg rá nem jön, hogy sem ő, sem pedig a gyermek nem köti hozzá a könnyelmű fiatalembert. A jóslat ekkor beteljesedik, az úrfit meggyilkolják. Éltető uraság pedig elrabolja a gyermeket - unokáját -, hogy örökösként nevelje fel. Ettől a perctől fogva Nuca tudatosan használja boszorkányos erejét: nemcsak látja az emberek szemében a múltat és a jövendőt, de megbosszul minden rosszat, amit a férfiak a nők ellen valaha elkövettek. A havasokban bolyongva teljesíti be végzetét - saját kisfia kicsúfolja, ezért Nuca megátkozza és halálra szánja fel nem ismert gyermekét -, mindörökre megteremtve a hegyek tündér-boszorkányának mítoszát.

.