A vidéki Magyarország keleti szegletébe invitál a könyv, "a sötét múlt század" közepe táján. Az még csak-csak tudható, hogy a korabeli parasztság masszívan húzódzkodott az erőszakos téeszesítés ellen, az viszont alig ismert, hogy helyenként nyíltan és tömegesen szegült szembe a terroruralommal. Csak a közelmúltban megismerhetővé vált titkosszolgálati iratok és a szabaddá vált emlékezet együttes vizsgálata derít fényt arra, hogy milyenek is voltak az évtized-hosszan állandósult korabeli hadiállapot mindennapjai. A felidézett ütközések és ütközetek sora arra is rámutat, hogy a Rákosi- és a Kádár-korszak nyitányának a rendtartó magyar falut, parasztságot szétzilálni, "szocialista jobbágysorba" atomizálni igyekvő offenzívái között alig volt különbség. Farkas Gyöngyi leírása nyomán egyéni arca lesz a brosúrabeli agitátornak, a párt- és tanácstitkárnak, a "kuláknak", illetve a többi gazdálkodónak és az őket elhurcoló rendőrnek is. Kiterjedt mikrotörténeti vizsgálódás és mélyinterjús terepmunka eredményeként elevenedik meg az egyívásúak szembekerülése éppúgy, mint a lokális szolidaritás az időnként szó szerint vérre menő létharc közepette.