Püski Kiadó

Ugrás a Tartalomhoz »

*

Egy a haza - Békemenet 2012

Készletinformáció: Készleten

-
+

Normál ár: 4 400 Ft

Special Price 3 740 Ft

*
 
BAYER ZSOLT szerkesztő (Budapest, 1963.február 26. -) magyar író, újságíró, publicista. Egyike volt annak a 37 egyetemi és főiskolai hallgatónak, akik 1988-ban megalapították a Fideszt.||||Arról beszélt Bayer Zsolt - többek között - a sajtótájékoztatón, hogy az „Egy a haza - Békemenet 2012” című könyv állhatott volna akár egyetlen lapból is. Az első oldalon olvasható a Harc a Nagyúrral című Ady Endre versből - hiszen a vers ma legalább annyira aktuális, mint 1905-ben volt - a disznófejű Nagyúr minket is megöl, ha hagyjuk. Mint mondta, erről szól a könyv, és erről szólnak a békemenetek is.||||Bayer Zsolt - Fritz Tamáshoz hasonlóan - úgy vélte, januárban a kormányt a félmillió utcára vonuló ember mentette meg. Közölte, Orbán Viktor azt mondta neki a békemenet után, megbuktatták volna Brüsszelből, ha nincs békemenet. Bayer Zsolt hozzátette, most ugyanerre készülnek (Brüsszelben), ezért most is meg kell mutatni az Európai Uniónak, hogy még mindig nem hagyjuk a kormányt.||||Elmondta, a könyvet Bencsik Andrással írták, és olvasható benne egy Orbán-interjú is. Közölte, kordokumentumnak egy sajtószemle is található a kötetben, azért, hogy később pontosan lássák, mit művelt Magyarországgal és a magyar kormánnyal a hazai és a nemzetközi média.||||Az „EGY A HAZA - BÉKEMENET 2012” című ezen kiadványt a fenti interjúk, kordokumentumok, a békemenet színes felvételei iránt érdeklődő olvasóink figyelmébe ajánljuk.

További információk

CímkeNem
Méret22x27cm
Terjedelem154
ISBN9788089286584
SzerzőNem
SzerzőkNem
KiadóMéry Ratio

Termék címkék

Használjon szünetet a címkék elválasztásához. Használja az aposztróf jelet (') kifejezésekhez.

  • Gyors kiszállítás  GLS futárszolálattal
  • Kérdése ven? Hívjon minket! +36 1 375 7763
  • Online kedvezmények! Vásároljon webshopunkban!

Elérhetőségeink

Üzletünk címe: 1013 Budapest, Krisztina krt. 26.

E-mail: puskikiado@gmail.com

Telefon: +36 1 375 7763, +36 1 214 3905

Hétfő-Péntek 10-17

[profiler]
Memory usage: real: 24379392, emalloc: 23282160
Code ProfilerTimeCntEmallocRealMem