Mióta csak emlékszem, az emberekkel kapcsolatban színeket láttam. Nem emlékszem olyan időre, amikor az emberek, akikkel találkoztam, ne jeleztek volna a fejükből és vállukból lágyan kiáramló kék, zöld és piros színekkel a retinámon. Hosszú idő telt el, mikorra felismertem, hogy más emberek nem látják ezeket a színeket; hosszú idő telt el, míg meghallottam az „aura” szót, s megtanultam, hogyan használjam azt a képességet, mely számomra hétköznapi volt. Sosem gondolkodtam máshogy az emberekről, csupán aurájukkal összefüggésben; figyeltem, hogy az idő múlásával hogyan változnak a barátaimnál és szeretteimnél – betegség, levertség, szeretet, elégedettség – ezek mind tükröződnek az aurában, s az aura számomra a lélek szélkakasa. Megmutatja, hogy a sors szelei milyen irányban fújnak. Sok ember képes látni az aurát; sokuknak van az enyémhez hasonló élménye – s évekig nem tudnak róla, hogy ez valami egyedi dolog. Nyilvánvalóan, az aura a lélek rezgéseit tükrözi. Egy személy aurája sok mindent elárul az illetőről, s amikor megértettem, hogy kevés ember látja, s ez a dolog spirituális jelentőségű, hogy felfedezzem jelentőségüket, tanulmányozni kezdtem a színeket. Okkult tudományokkal foglakozó könyvekben alkalmanként színmeghatározásokra bukkantam, s ezek a meghatározások általában összhangban állnak azzal, amit tapasztalataim révén beigazolódni láttam. Az aurák olvasása, azonban, egy olyan képesség, melyet hosszú idő eltelte után, folyamatos megfigyelésekkel és vég nélküli próbálgatásokkal nyerhetünk el.