Kedves Érdeklődő, Olvasó. 50 év történetét tartja a kezében nagyjából ugyanennyi oldalon. Érzelmekkel teli, lírai elbeszélése ez a házasságunk történetének: hűséges, szeretni való, kedves, vidám, sokoldalú és nagyon értékes ember, Évi oldalán. Évivel kapcsolatban emlékezem mindazokra, akiknek a házasság egy életre szóló hűség, és akik mindennemű bajt, viszontagságot vállalnak egymásért, és akiktől a Covid a legdrágább társukat vette el. Vallomásom a házasságunkról azonban nem öncélú. Képet kap a kedves Olvasóm azokról a küzdelmekről, nélkülözésről, sokszor a házastársunk sorsáért tudatosan ébresztett aggodalmainkról, veszélyekről, ami a 70-es évek kádári diktatúrájának velejárója volt. Ebben a korban gyermeket vállalni ténylegesen igen nagy áldozat volt. És arra is ki kellett térnem, miképpen tartotta az értelmiséget veszélyes társadalmi rétegnek a pártállam ideológiája, a lakáshoz jutás megnehezítésével, kevés fizetéssel, aminek egy életre szólóan – akik még élnek, - azok számára a csekélyke nyugdíj a következménye. „Hogy nyoma maradjon” mindennek éppúgy, mint a rendszerváltás utáni közélet lassan történelemmé váló eseményeinek, elkötelezettségemnek tettem most is eleget, - hasonlóan, mint a korábbi két publicisztika kötetemben (Hogy nyoma maradjon…2018, 2020.) is ez volt a szándékom.