Püski Kiadó

Ugrás a Tartalomhoz »

*

Karl Heyer A középkor

Készletinformáció: Készleten

-
+
3 200 Ft
*
 
A történelem korszakokra való felosztása meglehetősen önkényes, és nem is egységes. Szemlélettől függően a külső történelemtudomány is a III-V. századtól a XV-XVII. századig tartó időszakot nevezi középkornak. A szellemtudomány szerint az ,,ókor" és a ,,középkor" egyetlen korszakot, az atlantisz utáni negyedik kultúrkorszakot jelenti, amely Kr. e. 747-től Kr. u. 1413-ig tartott. Csupán a ,,középkor" utolsó része esik az atlantisz utáni ötödik korszakra. Karl Heyer ebből a szempontból tárgyalja a középkort, kiemelve a germánok és a mongolok szerepét. A magyar olvasók számára különösen érdekes, hogy bőségesen idéz Nagy Emilné dr. Göllner Mária Attiláról szóló előadásából. Az atlantisz utáni negyedik korszak kiemelkedő fontosságú, mert erre esik az idők fordulója, amikor a Krisztus-impulzus lökést adott az emberiség fejlődésének. A Golgotai Misztérium választóvonal, az ezt megelőző korszakot tekinthetjük hagyományos értelemben ókornak, az utána következőt pedig középkornak. A kettő közötti különbségeket, de ugyanakkor nagyon lényeges összefüggéseket, az emberiség értelmi, majd érzelmi fejlődését tárgyalja a szerző.

További információk

CímkeÁkció
Méret15 x 21 cm.
Terjedelem207
ISBN978 9630847148
SzerzőKarl Meyer
SzerzőkNem
KiadóABG Rent Kft.

Termék címkék

Használjon szünetet a címkék elválasztásához. Használja az aposztróf jelet (') kifejezésekhez.

  • Gyors kiszállítás  GLS futárszolálattal
  • Kérdése ven? Hívjon minket! +36 1 375 7763
  • Online kedvezmények! Vásároljon webshopunkban!

Elérhetőségeink

Üzletünk címe: 1013 Budapest, Krisztina krt. 26.

E-mail: puskikiado@gmail.com

Telefon: +36 1 375 7763, +36 1 214 3905

Hétfő-Péntek 10-17

[profiler]
Memory usage: real: 24117248, emalloc: 23240392
Code ProfilerTimeCntEmallocRealMem