Bibó István naiv álmodozó, ködszurkáló idealista lett volna, aki negyven éven át többször is közzétette közigazgatási reformjavaslatait, mert szerinte a megyerendszer súlyosan elavult? Vagy aki részletesen megvizsgálja a nemzetek világszintű együttműködésének lehetőségeit és előfeltételeit, miközben javában dúl a hidegháború? Inkább arról van szó, amit Petri György úgy fogalmazott meg, hogy ő a "Lehetséges Történelem" egyik legfontosabb képviselője. Ugyanis Magyarország valós és lehetséges történelme között egyre mélyül a szakadék: az ország makacsul nem akarja megismerni valóságos történelmi múltját, ábrándképekhez ragaszkodik, ebből lesz aztán az eltorzult alkat, a zsákutcás történelem. Bibó egész életművével heroikus küzdelmet folytatott azért, hogy ez megváltozzon. Tanulmányaiban a történelemtudomány, a pszichológia, a politológia és a filozófia területéről származó, imponáló tudását felhasználva írta meg kegyetlenül őszinte, mégis mélyen empatikus látleleteit Európáról, főleg Közép- és Kelet-Európáról, azon belül is leginkább Magyarországról. Egyik írásának végén Moltkét, a porosz hadvezért említi, aki azt tanácsolta egy fiatal katonának, hogy ókori történetírókat olvasson, mert ők még nem vesztették el azt az érzéküket, hogy a dolgokat a saját okaikra vezessék vissza. Bibó életművének ez a rövid mondás lehetne a leghívebb mottója. Válogatta és a előszót írta: Király Levente