1924 októberében Johanna von Keyserlingk biztatására Wolfgang Wachsmuth, Günther Wachsmuth testvére és Günther Wachsmuth találkozott Rudolf Steinerrel, hogy pontosabb útmutatást kapjanak a növény helyéről, leírásáról stb. Később Wolfgang Wachsmuthnak sikerült két gyökérgumót hozatnia Kínából, amit a svájci Dornachban, a Szabad Szellemtudományi Főiskola (Goetheanum) kísérleti kertjében elültettek. A 30-as évek elejéig végeztek Dornachban termesztési kísérleteket a növénnyel. A nagy várakozások ellenére nem jutottak előre a termesztéssel. Később más feladatok kerültek előtérbe, és a dioscorea batata a feledés homályába merült. Az 50-es évek közepén Adalbert von Keyserlingknek eszébe jutott a kínai gyökérgumó, amiről az édesanyja régen családi körben mesélt. De sajnos nem voltak újabb információi. Azt azonban tudta, hogy annak idején Ehrenfried Pfeiffer gondozta a növényt. Adalbert von Keyserlingk úgy döntött, hogy elutazik Dornachba. A kertész elvitte a kertbe, ahol egy elhagyatott sarokban tényleg voltak még növények. (A dioscorea batata fagyálló.) Keyserlingk gróf kiásta őket, és magával vitte akkori, ammerseei lakhelyére. Sokat kísérletezett. A növény termesztésében a fő problémát az jelentette, hogy a „földalatti rész”, amire Rudolf Steiner utalt, a fehéressárga répa a talaj szintje alatt 1,5 m-re vagy még mélyebben akart kialakulni, és így alig volt „betakarítható”. Hogy megakadályozzák a tápláléknak alkalmas répaszerű gyökér „eltűnését” a föld mélyében, pl. vastag, nutféderes tölgypallókat fektettek a talajba, remélve, hogy ezzel megakadályozzák, hogy a növény lefelé nőjön. A finom hajszálgyökereit azonban átpréselte a mégoly szűk réseken is, hogy aztán nagy mélységben alakítsa ki a gyökérgumóját. Amikor Adalbert von Keyserlingk később Korzikára ment, hogy ősi misztériumhelyek után kutasson, magával vitte a dioscorea batata gumóit. A munkát mindenképpen folytatni kellett. Többek között nagy cserepeket készítettek, kifolyólyuk nélkül, hogy ezekbe „zárják” a növényeket. Ezekben azonban elrohadtak vagy kiszáradtak a gumók, amelyek mindenképpen a cserép alja felé törekedtek, és „lepénnyé” torzultak. Keyserlingk kísérletei eredménytelenek maradtak. Úgy látszott, hogy a lefelé törekvés elválaszthatatlan a növény egészséges fejlődésétől. A dioscorea batata termesztési kísérleteinek története és a növény ígéretes feladata, hogy az egyre inkább „kiszáradó” élettest felélesztője legyen, a 70-es években jutott a felső-frankföldi Wernstein-beli vetőmagtermesztő és kertészeti oktató, Peter Ratzyfülébe. A Goetheanum kertészetéből és a Keyserlingk gróftól származó tapasztalatokkal felvértezve, immár harmadik kutatóként szívvel-lélekkel látott munkához. Minden tapasztalata és lelkesedése ellenére az ő termesztési kísérletei is megbuktak. Nagy mértékben lefelé nőve a növény elbújt a kertész elől, csak a szépen felfutó földfölötti részét hagyta neki, a nyár végén nyíló, enyhén vaníliaillatú virágaival, valamint a levélelágazásoknál növő sarjgumókkal, amelyekkel a növényt szaporítani lehetett. De a szaporítás is nehézségekbe ütközött. Ezenkívül a növénynek hosszú tenyészidőre volt szüksége, amit az itteni éghajlat nem tudott biztosítani. Úgy tűnt, Európában még nem „jött el” a dioscorea batata ideje. A kilencvenes évek elején Ralf Rößner, könyvkötőmester, juhász és kertészeti oktató egy Adalbert von Keyserlingkkel folytatott beszélgetésből értesült a dioscorea batata, ill. fénygyökér feladatáról, és foglalkoztatni kezdte a növénynek Közép-Európával és az ottani emberekkel való összekapcsolása. Hosszasan kutatott még meglevő növények után, és először fájdalmas kudarcok kísérték a próbálkozásait, végül mintegy hétévi kutatás után sikerült rátalálnia a megfelelő termesztési módszerre. A növény lényének jobb megértése érdekében utazásokat tett Kínába. És az onnan hozott növények mellett az USA-ból származó, még az Ehrenfried Pfeiffer által kivitt példányokból származó növények és egy jamaicai növény szélesítette a termesztésbe bevont növények körét. Érdekes, hogy a dioscorea batatát Jamaicában különleges növényként tisztelik. A növénnyel intenzív kapcsolatban levő Rößner úrnak kiderült, hogy a fénygyökér késztetése, hogy a répaszerű gyökerével mélyen lefelé a talajba nőjön, átalakul, ha a répa egy felakasztott vagy asztalon álló tartályban levő földben nőhet. A talaj fölött szűk egy méterre a répa a tartályban szinte közvetlenül a föld felszíne alatt alakul ki, anélkül, hogy a tartály aljának nyomódna. És érdekes módon a tartály talaj feletti magasságától függően a répa különböző, ismétlődő formákat vesz fel: hosszúkást, kerek gumóst vagy belül üregest. A Wolfgang Wachsmuth-tól hozott két növényből és a többiből időközben több ezer lett. Melegházakban, kísérleti kertekben és a mezőgazdaságban termesztik és gondozzák. Kutatások folynak a fénygyökér kozmetikai és új élelmiszerkénti felhasználásáról. Egy laboratóriumban a fénygyökérrel kapcsolatban az életerőket vizsgálják. Különösen a jövőt hordozó táplálkozás feltételeivel kapcsolatban kell kutatásokat végezni.