Püski Kiadó

Ugrás a Tartalomhoz »

Tájolás a tájban

Tájolás a tájban

Készletinformáció: Készleten

-
+

Normál ár: 2 380 Ft

Special Price 2 023 Ft

 
Még a hetvenes években többször megkérdezték tőlem a fiúk a győri Káptalandombi Diákotthonban egy-egy beszélgetés végén, hogy miért nem írok könyvet. Azt látták, hogy sokat fordítok: angolból, oroszból, főleg történelmi munkákat.||Gyakran írtam levelet újságoknak, hetilapoknak, de cikkem mindössze három jelent meg a rendszerváltozásig. Ekkor 52 éves voltam. Nagy cikkeket mindig szerettem volna írni, de a könyvírás ötlete soha nem merült fel bennem.||Mostani könyvem előző változatát sem magam hoztam létre, az ős Tájolót egyik barátom szerkesztette meg (válogatta és szerkesztette), feleségem, Komoróczy Emőke közreműködésével. Barátom pedig az a szenvedélyes tanulás-módszertanos ember volt, akit éppen Hoffmann Rózsa búcsúztatott a Kerepesiben szépszámú közönség, illetve gyülekezet előtt 2006 júliusában: Oroszlány Péter. Feleségemnek pedig abban van elévülhetetlen érdeme, hogy a megszerkesztett kötet 2007. október 15-én bekerült a Magyar Elektronikus Könyvtár állományába, hála Bárdosi Mária buzgó igyekezetének és szorgalma menedzselésének.||Könyvem sorsával négy és fél évig mit sem törődtem. Ekkor ötlött fel bennem, hogy kibővítem és átszerkesztem a meglévő kötetet. Az a könyv, amelyet most kezében tart az Olvasó, ennek a bővítésnek és átszerkesztésnek az eredménye.' (a Szerző)

További információk

CímkeNem elérhető
Méret14x20 cm
Terjedelem327
ISBNNem elérhető
SzerzőGõdény Endre
SzerzőkGődény Endre
KiadóHét Krajcár Kiadó

Termék címkék

Használjon szünetet a címkék elválasztásához. Használja az aposztróf jelet (') kifejezésekhez.

  • Gyors kiszállítás  GLS futárszolálattal
  • Kérdése ven? Hívjon minket! +36 1 375 7763
  • Online kedvezmények! Vásároljon webshopunkban!

Elérhetőségeink

Üzletünk címe: 1013 Budapest, Krisztina krt. 26.

E-mail: puskikiado@gmail.com

Telefon: +36 1 375 7763, +36 1 214 3905

Hétfő-Péntek 10-17

[profiler]
Memory usage: real: 24641536, emalloc: 23382424
Code ProfilerTimeCntEmallocRealMem