A Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió már két éve játszotta a szimultán sakkot Magyarországgal,||amikor 2010 júniusában a magyar oldalon új játékosok ültek a tábla mellé. A parti ezen az oldalon már||nagyon matt közeli helyzetet mutatott.||A magas államadósság, a zsugorodó gazdaság, a munkanélküliek és a lakossági devizaadósok százezrei||miatt Magyarország a csőd szélén táncolt. Azonnali váltásra volt szükség a magyar gazdaságpolitikában||és a nemzetközi szervezetetekkel folytatott sakkjátszmában is. A második Orbán kormány az asztalhoz||felkészülten, részletesen kidolgozott tervvel érkezett. Tisztában volt azzal, hogy a parti állását||megfordítani csak hosszú távú stratégia mentén meghúzott lépések sorozatával lesz képes. Ennek első||eleme nem lehetett más, minthogy az IMF-gyámságot egy pénzügyi védőhálóra cseréljük fel. A sakktábla||velünk szemközti oldalán helyet foglaló tárgyalópartnereink ezzel szöges ellentétben lévő taktikában||gondolkoztak: minél nehezebb helyzetbe kerül Magyarország, annál könnyebben adja majd be Orbán||Viktor a derekát egy újabb, a gazdasági önrendelkezésünket korlátozó hitelszerződés megkötésére. Ez a||logika a sakkjáték logikája.||Van azonban a sakkon kívül más stratégián alapuló játék is. Ez a póker. Itt nem csupán ésszerű és logikus||lépések vannak, hanem első pillanatra ésszerűtlennek és logikátlannak tűnőek is előfordulnak. A||pókerben a jó stratégiaválasztás meghatározó eleme a játékos egyénisége. Az nyer, aki a játékostársakkal||szemben ülve megérzi, hogy mikor kell a tétet emelni és mikor érdemes inkább passzt mondani. Míg a||sakkban végül is minden átlátható és a játék a táblán zajlik, addig a pókerben senki nem nyer, aki a||lefordított lapok számbavételénél nem a hetedik érzékére támaszkodik.||Amikor az IMF és az Európai Unió vezetői világossá tették, hogy egy Magyarországnak kedvező||kölcsönszerződést nem hajlandóak ajánlani a kormánynak, akkor kényszerültünk arra, hogy a velük||folytatott sakkjátszmába időnként a póker eszközeit is bevessük.