Talán gyermekeink kivételével mi, felnőttek, egy kicsit elfelejtettük Móra Ferencet. Kortársai jobban megbecsülték, mint a feledésre hajlamos utókor. Karinthy Frigyes úgy emlegette, mint „a legkülönb bajtársat”, „drága jó barátot”. Kosztolányi Dezső az „utolsó magyar polihisztor”-nak tartotta. Halálakor Móricz Zsigmond azt írta, hogy Mórával eltűnt „egy eredeti, sajátosan magyar szín”. Tamási Áron pedig azt vallotta róla: „Egyik szép menedékem volt ebben a csúf világban hallgatni őt.”||Móra Ferenc versei nem nagy szenvedélyekről vagy óriás konfliktusokról szólnak, csak köznapi ügyekről, derűvel, vidámsággal. A mindent bearanyozó derű Móra Ferenc titka, ezt az örökséget hagyta ránk. Haza írt levelek, bölcsődalok, a köznapi életben észrevett szépségek lírai rezdülései ezeknek a verseknek a tárgya. Móra rövid élete fogytáig közéleti ember volt, elkötelezett a szegény emberek világa fölött. Nem volt lázadó, nem is a sóhajtozók fajtájából való, de olyan ember volt mindig, aki tudta a derű titkát. Ezért ajánljuk a Könnyes könyvet mindazoknak, akik terheket akarnak letenni, békességet, csöndet keresnek, azoknak, akik vissza akarnak találni a tiszta forráshoz.