A 19. század végén és a 20. század elején kialakult modern magyar, európai szemhatárú irodalom Nyugat körül szerveződött csapatának legnagyobb szellemei társuknak érezték Molnár Ferencet. Ady Endre például megvallotta, hogy őt, az "avas színházlenézőt" Molnár darabjai térítették meg a színházhoz. "Kiváló, öntudatosan elfogult, erős akaratú, hatalmas szuggeráló erejű író: igazán zseniális író", volt róla Karinthy Frigyes véleménye, Tóth Árpád pedig arra figyelmeztetett, hogy "ott van azok között a nagy mulattatók között, akik miközben kortársaik úgynevezett 'könnyű' szórakoztatásáról gondoskodnak, észrevétlenül fontos irodalomtörténeti fejezetek főalakjává nőttek, mert kiderült róluk, hogy műveikben ők tükrözték legtalálóbban korukat, talán tökéletesebben, mint a nagy tragédiák vagy mázsás regények szerzői." A kötet Molnár Ferenc három írását tartalmazza: Liliom; Az üvegcipő; Játék a kastélyban.
Játék és harc, barátság és árulás, összetartás és pártoskodás, győzelem és halál. Tengernyi könyv született, amely az élet nagy pillanatait, sikereit és kudarcait egy csapat gyerek sorsán keresztül akarja megmutatni, de maradandó regényt írni erről csak keveseknek sikerült. Molnár Ferenc közéjük tartozik. Könyve napjainkra sem vesztett varázsából, a világon mindenütt érthető és átélhető, száz évvel első megjelenése után is friss és érdekes. Készült belőle némafilm és hangosfilm, közel két tucat nyelvre fordították le, és több országban kötelező vagy ajánlott olvasmánnyá tették. Szereplői, akik Molnár Ferenchez hasonlóan a budapesti Józsefváros szülöttei, ma már valamennyien az ifjúsági irodalom halhatatlan hősei. Gyerekkorunkban mindannyian olyan bátrak szeretnénk lenni, mint Boka, olyan elszántak, mint Nemecsek, és vágyunk egy helyre, ahol ugyanúgy otthon érezhetjük magunkat, mint a Pál utcai fiúk a grundon.