Püski Kiadó

Ugrás a Tartalomhoz »

Harcra fel!

Harcra fel!

Készletinformáció: Készleten

-
+

Normál ár: 2 600 Ft

Special Price 2 210 Ft

 
Szenteste előtt két héttel besétáltam az egyik reprodukciókat árusító könyvesboltba.||- Van maguknál Hitler?||- Miféle Hitler?||- Természetesen Hitlerről beszélek, a nagy német tájképfestőről.||Az eladó egy másodpercig némán düllesztette rám a szemét, majd az ajtóig kísért.||Egy jól ismert képkereskedés ott volt közvetlenül a szomszédban.||- Van Hitlerük? – tértem rögtön a lényegre.||A fiatal elárusítóhölgy erre úgy megijedt, hogy lenyelte a rágógumiját, amit az illemszabályok és a jó modor előírásait súlyosan megszegve rágott. Nem is mondott ezután semmit, csak állt ott, s ijedten pislogott a főnöke felé.||- Hitler albumot szeretnék vásárolni – mondtam neki is, mert időközben a segítségére sietett. Hitlert! – ismételtem meg hangosan, mert láttam, hogy nem érti.||- Ilyesmit nem tartunk – borzongott meg. - Üzletünk kizárólag képzőművészeti alkotásokkal foglalkozik.||Felemeltem a mutatóujjam, s a szeme közé néztem.||- Adolf Hitler, a nagy német tájképfestő - önnön meghatározása szerint „kisfestő és akvarellista” – oly jó nevű művész volt saját korában, hogy még a müncheni Szépművészeti Akadémia nagy aranyérmét is elnyerte. Minden bizonnyal nem ok nélkül – tettem még hozzá. Majdhogy ki nem dobtak.||A fenti részlet Pozsonyi Ádám Harcra Fel! című, legfrissebb kötetéből származik, melyben a szerző - politikailag szigorúan nem korrekt - humoreszkjeit, szatíráit, s groteszk hangulatú elbeszéléseit gyűjtötte egybe.||Az öt különálló fejezetre osztott gyűjtemény az elmúlt 15 év terméséből válogat, s a novellák jó része nemhogy kötetbe gyűjtve, de sehol nem volt még korábban olvasható. Ezekben az írásokban a szerző korunk összes ostobaságát, korlátoltságát, kötelező jellegű szellemi béklyóját kigúnyolja, kezdve a legfőbb kirekesztő liberálisok szólamain (Liberálisok közt), a szellemi élet gyáva, megfelelési kényszeres merevségén (Vezér és műve), a fogyasztói társadalom mesterséges vágyain át (Pitiáner világ), egész a fiatalság konformizmussá merevedett hőzöngéséig (Hogyan lázadjunk?). De helyet kapnak a gyűjteményben az örök emberi gyarlóságokat pellengérre tűző, politikai aktualitástól mentes szatírák is (Egy agglegény titkos naplójából, Füstbe ment terv, Egy sértett ember kálváriája, Zsidó-magyar összeborulás a Piccolino-ban, Tapintatos viselkedés borszakértők közt.) A kötetet a szerző saját rajzai díszítik.

További információk

CímkeNem elérhető
Méret12.5 x 19
Terjedelem172
ISBN978 963 88038 3 2
SzerzőPozsonyi Ádám
SzerzőkPozsonyi Ádám
KiadóSzerzői Kiadás

Termék címkék

Használjon szünetet a címkék elválasztásához. Használja az aposztróf jelet (') kifejezésekhez.

  • Gyors kiszállítás  GLS futárszolálattal
  • Kérdése ven? Hívjon minket! +36 1 375 7763
  • Online kedvezmények! Vásároljon webshopunkban!

Elérhetőségeink

Üzletünk címe: 1013 Budapest, Krisztina krt. 26.

E-mail: puskikiado@gmail.com

Telefon: +36 1 375 7763, +36 1 214 3905

Hétfő-Péntek 10-17

[profiler]
Memory usage: real: 24641536, emalloc: 23803496
Code ProfilerTimeCntEmallocRealMem