Gróf Edelsheim Gyulai Ilona 1918. január 14-én született Budapesten, gyermekkorát és fiatal kora javarészét azonban Szlovákiában töltötte, hiszen Trianon a felvidéki családi birtokot is elszakította az anyaországtól. Életének döntő fordulata 1940 áprilisában következett be, amikor férjhez ment Horthy Miklós kormányzó fiához, Istvánhoz, akkor a MÁVAG vezérigazgatójához.||||Az emlékezések első kötetében talán az egyik leghitelesebb tanú, Horthy István kormányzóhelyettes özvegye szólal meg a XX. századi magyar történelem egyik döntő szakaszának eseményeiről.||||Fontos adalék a történtek hiteles tisztázásában, a valós viszonyok megismerésében, az eddigi ismereteink átértékelésében.||||Horthy István kormányzóhelyettes özvegye ötvennégy év krónikáját örökíti meg emlékiratai második kötetében. 1944. október 18-án valahol Bajorországban, Gestapo - fogságban kezdődik a történet, és 1998-ban végződik.||*||1918. január 14 - én született Budapesten, ifj. Edelsheim - Gyulai Lipót és Pejacsevich Gabriella lányaként. Gyermekkorát és fiatalkora java részét azonban Szlovákiában töltötte, hiszen Trianon a felvidéki családi birtokot is elszakította az anyaországtól. Egy éves volt, amikor édesanyja elhagyta a családot egy titkolt szerelem miatt.||||Edelsheim - Gyulai Ilona 3 nővérével (Éva, Maritta, Alexia) a család Dísz téri palotájában élte leányéveit. Burokban nevelkedett, iskolába soha nem járt, így más társadalmi helyzetű gyerekekkel gyakorlatilag nem érintkezett, miként a felnőttekkel is csak a társadalmi hierarchiában elfoglalt pozíciójából került kapcsolatba.||||Semmiféle szisztematikus tudással vagy műveltséggel nem rendelkezett. Szakmája nem volt, a tisztességes munka szabályait nem ismerte. A gyerekkor, ifjúság miliője idilli volt: hatalmas családi kastély Nyitra közelében, minden településtől távol, négy nevelőnő, egy angol, egy francia, egy német és egy magyar gondoskodott a négy lánytestvér (közülük az egyik nem vér szerinti) tanításáról. Budapest 160 kilométerre volt, s bár Csehszlovákiában éltek, évente többször is úgy jártak Budapestre, saját várbeli házukba, mint saját fővárosukba.||||Az önfeledt élet akkor változott meg gyökeresen, amikor egy jótékonysági rendezvényen - mesébe illően - megismerkedett Horthy Istvánnal.||||22 évesen, 1940. április 27 - én, egy verőfényes tavaszi szombaton, a Szilágyi Dezső téri református templomban fogadtak örök hűséget egymásnak a kormányzó – Horthy Miklós – fiával.||||Közéleti szereplővé vált, írtak róla az újságok, zászlóanyaságot kellett vállalnia, beszédet mondania, avatnia. E protokollfeladatokon kívül az ápolás terén is komolyan vette a küldetését. A front mögé is kiutazott, s asszisztált, illetve kisebb műtéteket maga is elvégzett.||||A házasságot követően kilenc hónappal később megszülte gyermeküket, ifj. Horthy Istvánt.||||Kétévi házasság után - 1942. augusztus 20-án - férje repülőszerencsétlenség áldozata lett. 24 évesen, özvegyként is a Horthy családban maradt, s a nyilas hatalomátvételig folytatta a még 1942 elején vállalt ápolónői munkáját, nemcsak alkalmi jótékonykodásként, hanem műtétekben is közreműködő, kiképzett vöröskeresztes nővérként.||||Vállalt feladatát tovább vitte, olyannyira, hogy Török Sándoron keresztül a zsidó menekítésekben is szerepe volt.||||Kiderült, hogy kiváló műtősnő lehetett volna, ha nem szentelte volna minden idejét az összecsukló magyar állam reprezentációjára.||||1944. szeptember - októberében súlyos teendők hárultak reá. Azon - jószerével egy kézen megszámolható - kiválasztottak közé tartozott a budai Várban, akikben a kormányzó feltétlenül megbízott, ezért fontos feladatot kapott a kiugrási kísérlet előkészítésében. Közreműködött a szeptember végén Moszkvába küldött fegyverszüneti delegációval való titkos rádiókapcsolat fenntartásában, a rejtjelezett szövegek megfejtésében. A roppant kockázat ellenére férfiakat, katonákat is megszégyenítő módon mindig bátran és higgadtan viselkedett, őreá bármikor számítani lehetett. A kormányzó menye a szűk csoport egyik legszilárdabb tagjának bizonyult.||||1944-ben, 26 éves korában Horthyékkal együtt hurcolták a németek Ausztriába, de osztozott férje szüleinek sorsában a háború után is.||||A sikertelen 1944. októberi kiugrási kísérlet után azonban az ország és a Horthy család sorsa is megpecsételődött. A fájdalmas kudarcot október 15-én és a következő napokban együtt élte át a kormányzói párral, és fiával együtt velük tartott a német fogságba, majd az emigrációba. Hazáját a Gestapo kivételezett foglyaként kellett elhagynia.||||Magyarországról védőőrizetnek álcázott akció keretében a németek hurcolták el őket, a bajorországi Weilheim mellett, Waldbichlbe. A hontalanság hosszú évtizedei alatt ő volt a család gondviselője, mentője. Szeretett apósát és még jobban szeretett anyósát hűségesen követi és szolgálja a száműzetésben.||||Az idegen világban kicsúszik lába alól a talaj.||||Ismét férjhez megy, házassága boldogtalan. Férje alkohollal, ő depresszióval küszködik.||||Emlékeit ebben a regényben írja meg részletekbe menően.||||Az 1. memoár három jól elkülönülő részre oszlik.||||- Az első az 1942 - ig tartó időszak, amit jórészt emlékezetből idéz fel.||||- A második az 1944. március 19-i német bevonulásig tartó szakasz, ahol már saját egykorú naplója alapján írja meg emlékeit, de ezek, ha kapcsolatba kerülnek is az ország politikai vezetőivel, akkor is döntően magánéletiek.||||- S végül a harmadik szakasz szól életének arról az időszakáról, amikor valóban közvetlen közelről figyelhette a kormányzó és környezete politikai tevékenységét, sőt ő maga is némileg részesévé vált az itt folyó munkálatoknak.