Atilla udvarában – ahogy arra több szerző is rámutatott már – a lakomáknak nemcsak hétköznapi jelentésük és jelentőségük volt. „A vendégbarátság és az ünnep a birodalom összetartásának politikai eszköze lett. A kölcsönös szeretet és hűség erősebb köteléknek bizonyult bármilyen merev előírásnál.” (F. Altheimra hivatkozva Sergius Golowin, 114. o.) Én inkább úgy fogalmaznám: Atilla||lakomái szakrális töltésű, mégpedig igen magas fokú szentséggel telített szertartási alkalmak voltak. Ezért lehetünk biztosak abban, hogy amennyiben az ő asztalán már ott szerepeltek a könyvünkben leírt és méltatott edények, akkor a lehető legjobb helyre, a legméltóbb környezetbe kerültek. De azt is biztosra vehetjük, hogy a rajtuk lévő képi üzenetekből semmit sem „értett félre” a ház ura. Pedig mint látni fogjuk, elképesztően és megrendítően magas szintű világismeret letéteményesei, egyszersmind készséges közlői ezek az aranyba kalapált üzenetek. De most már legyen elég a bevezetésből. Fiatalodjunk vissza úgy harminc-negyven évet! ... Becsöngettek. Lássuk-halljuk, hogyan is fest „A mindenség képe egy aranykancsón”.' (idézet a könyvből)