Püski Kiadó

Ugrás a Tartalomhoz »

A mennyország létezik

A mennyország létezik

Készletinformáció: Készleten

-
+

Normál ár: 2 980 Ft

Special Price 2 533 Ft

 
Több ezer embernek volt már halálon túli élménye, de a természettudományok kutatói mindezidáig azon az álláspolton voltak, hogy túlvilág nincsen. Dr. Eben Alexander idegsebész is ezen tudósok közé tartozott. Tisztában volt azzal, hogy a halálközeli élmény létező jelenség, de úgy gondolta, csupán a trauma által megviselt idegpályák terméke. Egy szép napon viszont az ő agyát is megtámadta egy ritka betegség. A homloklebenye, amely az érzelmekért és gondolatokért felelős, teljesen leállt. Dr. Alexander hét napig kómában feküdt, majd amikor az orvosai már feladták a reményt, egyszer csak kinyitotta a szemét, és visszatért az életbe.||||Gyógyulását orvosi csodának tartják, de az igazi csoda nem csupán erre korlátozódik. A kóma alatt dr. Alexander megjárta a túlvilágot, és találkozott egy angyalszerű lénnyel, aki bevezette a testentúli létezés legapróbb rejtelmeibe. Az orvos útja során az univerzum isteni forrásával is találkozott. Dr. Alexander története nem a fantázia műve. Betegsége előtt képtelen volt természettudományos nézeteit összeegyeztetni az istenhittel, a lélekbe és a túlvilágba vetett hitével. Ébredése óta azon orvosok közé tartozik, akik úgy gondolják, a teljes egészséget csak azáltal lehet elérni, ha tudatosul bennünk: Isten és a lélek létező dolgok, és a halál nem minden dolgok vége, csupán egy következő állomás kapuja. Ez a történet az egész világnézetünket felforgathatja. Sem a tudósok, sem a hívők nem intézhetik el egyetlen kézlegyintéssel. Mert aki elolvassa, annak meg fogja változtatni az életét.

További információk

Címke Nem elérhető
Méret 13x20 cm
Terjedelem 198
ISBN 97896155272172
Szerző Dr. Eben Alexander
Szerzők Dr. Eben Alexander
Kiadó Magnólia kiadó

Termék címkék

Használjon szünetet a címkék elválasztásához. Használja az aposztróf jelet (') kifejezésekhez.

  • Gyors kiszállítás  GLS futárszolálattal
  • Hamarosan!!! Bankkártyás fizetés
  • Kérdése ven? Hívjon minket! +36 1 375 7763
  • Online kedvezmények! Vásároljon webshopunkban!

Tallózó
Információk
Elérhetőségeink

Üzletünk címe: 1013 Budapest, Krisztina krt. 26.

E-mail: info@puskikiado.hu

Telefon: +36 1 375 7763, +36 1 214 3905

Fax: +36 1 214 3905

Nyitvatartás:

Hétfő-Péntek 10-18

Szombat         10-13