A 2004 augusztusában kirobbant kormányválsággal kínálkozó helyzetre habozás nélkül futott rá a sportminiszterségről való lemondással már a Medgyessy veresége utáni újjászervezésre készülő Gyurcsány Ferenc. A korábbi években létrehozott szellemi és gazdasági holdudvar, valamint a pártközvélemény aktivizálásával néhány nap alatt sikerült átfordítania a szocialisták hangulatát, így a rendkívüli kongresszuson több mint kétharmados többséggel miniszterelnök-jelöltté választották. A parlamenti szavazás már csak puszta formalitásnak bizonyult: a koalíció egyöntetűen Gyurcsány mögé állt.||A szociálliberális koalíció ezzel a megoldással hatalmas terheket vethetett le a válláról. Egyszerre szabadulhatott meg a Medgyessy-időszak minden nyűgétől: a nehézkes stílusú, esendő és erőtlen miniszterelnöktől, a teljesíthetetlen ígéretek nyomasztó súlyától, a költségvetési csődhelyzet felelősségétől – és egyáltalán minden rossztól, ami már a kormánypárti szavazótábor kemény magjában is éles kritikához, sőt, a támogatás megvonásához vezetett.||Gyurcsány így messiásként állhatott a kormány élére, a balliberális kormányzás menetében pedig egy kétségkívül hatásos trükk hozott új irányt: a ciklust gyakorlatilag két részre osztották. A Medgyessy főszereplésével zajló „első felvonásra” ebben az új librettóban a nehézségek, a tehetetlenség, a bizonytalanság és a perspektívák hiánya nyomta rá bélyegét, míg a Gyurcsány vezényletével zajló „második felvonást” az új elgondolás szerint a határozottság és az aktivitás, a letisztult perspektívák és a választási győzelmi esélyek uralják. Ezzel az innovatív megoldással a balliberális koalíció képes volt a lehetőségek határáig eljutni a választói ítéletek és vélemények manipulálásában. A kérdés csak az, hogy milyen terheket ró a magyar társadalomra a kizárólag a 2006. évi választásokra koncentráló, a realitásoktól elrugaszkodó, virtuális térben mozgó kormány.